Közfelkiáltással vallanak füvezésükről a kendermagosok

Vágólapra másolva!
A büntetés ellen tüntet vasárnap a Kendermag Egyesület a Margitszigeten, ahol a tervek szerint több ezren vallanak közfelkiáltással arról, hogy drogoztak már. Ahogy az elmúlt években, idén is ellentüntetés fogja kísérni a rendezvényt, de most már a kendermagosok nem fogják hagyni, hogy szélsőségesek megzavarják az eseményt.
Vágólapra másolva!

A drogfogyasztás büntetése ellen tüntet vasárnap délután a Kendermag Egyesület a Margitszigeten. "Minimum kétezer szimpatizánst várunk, ahol egyfajta közfelkiáltással vallunk arról, hogy füveztünk már életünkben" - mondta a Kendermag Egyesület elnökhelyettese, Juhász Péter, aki hozzátette: a pontos forgatókönyvet még nem dolgozták ki erre, de ez az akció az egy hónapja elindított polgári engedelmességi mozgalmukhoz hasonlítható, amikor is számos szimpatizáns jelentette fel magát a rendőrségen kábítószer fogyasztása miatt, hogy a jelenlegi szabályozás értelmetlenségére felhívják a figyelmet. Több önfeljelentő ellen rendőrségi eljárás indult.

A könnyűdrogok dekriminalizálásáért küzdő szervezet mostani megmozdulását, ahogy a korábbi években, várhatóan most is ellentüntetések kísérik. Egy szélsőséges szervezet ugyanis ugyanarra az időpontra és helyre jelentette be demonstrációs szándékát a rendőrségen. A csütörtöki rendőrségi egyeztetésen csak a Kendermag képviselői vettek részt, így a rendőrség az ellentüntetők számára a sziget másik részén jelölt ki egy helyszínt, ahol demonstrálnak.

"Ha megzavarják a rendezvényünket, akkor a korábbi évekkel ellentétben most már feljelentjük a rendbontókat" - jelentette ki Juhász Péter, aki ezt azzal indokolta, hogy elfogyott a rendzavarókkal szembeni türelmük. Az esetleges zaklatók ellen egyenként tesznek feljelentést, és az azonosításban a kendermagosok szerint a rendőrség is partner lesz. A rendbontóknak a gyülekezési szabadság megsértéséért kell majd felelniük, legalábbis a kendermagosok ezen címen tesznek feljelentést. A Kendermag korábbi utcai rendezvényeit sípoló, tojásdobáló, verekedő szélsőségesek zavarták meg.

Most mindenesetre a Budapesti Rendőr-főkapitányság arra hívta fel a szélsőséges szervezet figyelmét, hogy amennyiben erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozzák a Kendermag Egyesület vasárnapi tüntetését, bűntettet követnek el, és akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók a résztvevők. A szervezet internetes honlapján azt jelentette be ugyanis, hogy meg kívánják zavarni a Kendermag Egyesület demonstrációját.