Vágólapra másolva!
Kiadta az Oktatási Minisztérium a 2005/2006-os tanévről szóló rendeletét. E szerint jövőre az általános iskolásoknak 181 napból, a középiskolásoknak 180 napból áll a tanév.
Vágólapra másolva!

A jövőre érettségizők május 5-éig, a többiek június 15-ig járnak iskolába a 2005/2006-os tanévben. A tanítás szokás szerint szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődik. A diákok január 27-én kapják meg félévi bizonyítványukat.

Október 31. és november 5. között kerül sor az őszi szünetre, december 22. és 2006. január 2. között a téli szünetre, míg jövő év április 13. és 18. között tavaszi szünetet tartanak az iskolák.

Jövőre új időpontban, február-márciusban is lehetőségük lesz a diákoknak meghatározott vizsgafajtákból érettségizni. Eddig ősszel és tavasszal szerveztek érettségi vizsgákat. Hét vizsgatípusból azonban csak ötfajta tehető le február-márciusban. Így a középiskolai tanulmányokat lezáró és előrehozott vizsgát nem tehetnek a diákok. Lehet ugyanakkor ismétlő, kiegészítő vagy szintemelő érettségit tenni.

A következő tanév rendje szerint az alapkészségek meglétét vizsgáló mérést tartanak negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik osztályokban valamennyi tanulóra kiterjedően, és alapozó méréseket szerveznek a kétnyelvű és anyanyelvű nemzetiségi iskolák negyedik évfolyamán.