Rengeteg útfelújítás lesz a nyáron

Vágólapra másolva!
A rendszerváltás óta nem újítottak fel olyan sok utat a fővárosban, mint amennyit idén nyáron terveznek. Felújítják többek között a Szentendrei út több szakaszát, a Bajcsy-Zsilinszky út Nyugati tér és Deák tér közötti részét és a Budafoki út egyik szakaszát is. Összesen ötven kilométernyi út felújítása várható.
Vágólapra másolva!

A rendszerváltás óta nem újítottak fel ennyi utat Budapesten, mint amennyit idén nyáron terveznek. A legjobb időszakban, 2001-2002-ben a főváros útjainak 3 százalékát újítottuk fel, idén ez az arány az 5 százalékot is meghaladja - mondta az [origo]-nak Vajda Pál városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Ennél sokkal többet valószínűleg nem is bírna el a város közlekedése - tette hozzá.

A felújítások pénzügyi feltételei megvannak, a főváros a kormány segítségével összesen 50 kilométernyi utat újít fel idén. A felújítások többsége idén is június és szeptember között zajlik majd, de lesz, ami áthúzódik októberre - mondta Vajda Pál. Többek között megújul a Szentendrei út több szakasza, a Bajcsy-Zsilinszky út Nyugati tér és Deák tér közötti része, a Budafoki út és az Üllői út egy szakasza.