Hajléktalanok zavarták meg a politikusi beszédet

Vágólapra másolva!
A három éve tartó aluljáró-felújító program sikerét ecsetelte a Kálvin téri aluljáróban szerdán a fővárosi önkormányzat két szakbizottságának elnöke, miközben néhány hajléktalan a rendőrökkel huzakodott. A hajléktalanok kifogásolták, hogy a tájékoztató idejére kipakoltatták velük holmijukat az aluljáróból.
Vágólapra másolva!

A három éve tartó aluljáró-felújító program keretében az önkormányzat folyamatosan egyre többet költ arra, hogy az aluljárók XXI. századi körülmények között fogadhassák a több százezer közlekedőt - mondta Lakos Imre (SZDSZ), a városüzemeltetési és Danielisz Béla (MSZP), a városrendészeti bizottság elnöke újságíróknak. Lakos Imre közölte: a tavalyinál több mint 100 millió forinttal nagyobb összeget, 700 millió forintot költenek idén az aluljárók felújítására, karbantartására és folyamatos tisztán tartására. Az idén a Kálvin térihez hasonlóan teljes körűen megújul az Astoriánál és a Lehel téren lévő aluljáró.

A politikusok beszéde közben néhány hajléktalan, köztük Tóth Olivér kifogásolta, hogy a tájékoztató idejére kipakoltatták velük holmijukat az aluljáróból, hogy ne zavarják a rendezvényt. Bodnár Tibor pedig azt sérelmezte, hogy a rendőrök el akarták őket távolítani a helyszínről, miközben kérdéseket intéztek a képviselőkhöz.