Vágólapra másolva!
Egy férfi meghalt Mádon, amikor a hirtelen lezúdult víz magával sodorta, közeli rokona pedig rosszul lett, őt emiatt kórházba szállították - közölte a Borsod megyei katasztrófavédelem vezetője.
Vágólapra másolva!

A víz legalább harminc házat veszélyeztetett, ezeket homokzsákkal védik, néhány épületben majdnem méter magasságban állt az ár, amely igen lassan vonul le, ugyanis az esti órákban is esik - közölte Rétközi Ferenc tűzoltó ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén egyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Galambosi Imre, a 2650 lakosú település polgármestere arról tájékoztatott, hogy tizenöt embert kitelepítettek, őket az általános iskolában helyezték el. Meglátása szerint legalább száz házat veszélyeztetett az áradat. A hegyaljai település mélyebben fekvő részeit sár, törmelék, hordalék, helyenként 30-50 centiméteres víz borítja. A helybéliek szerint legalább 70-100 milliméternyi eső esett egy, másfél óra alatt.

Szabó György, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: tájékoztatta a miniszterelnököt és a belügyminisztert a helyzetről, megítélése szerint több száz millió forintra tehető a kár.

A kabinet várhatóan már csütörtökön gyorssegélyt utal át a településnek, amelynek kárt szenvedett lakói minden segítséget megkapnak majd - tette hozzá. Közölte, Lamperth Mónika belügyminiszter csütörtökön délelőtt a településre látogat, hogy személyesen győződjön meg a károkról és mérje fel a teendőket.