Mégsem lesz parlagfű-törvény

Vágólapra másolva!
A kormány szerdai ülésén visszavonta a parlagfű elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, mivel az előterjesztést még az MSZP sem támogatta. A földművelésügyi minisztérium és a népegészségügyi kormánymegbízotti iroda szerint ezután külön jogszabály helyett a növényvédelmi törvény keretében szabályozzák a kérdést, a gyom elleni védekezés nem késik - ígérték. A tervek szerint akár 2 milliós bírságot is ki lehet szabni a hanyag földtulajdonosokra, és felszólítás nélkül is lekaszálhatják a parlagfüvet magánterületen is.
Vágólapra másolva!

Bár korábban a kormány külön törvényben akarta szabályozni a parlagfű elleni védekezést, szerdán kiderült, mégsem lesz önálló jogszabály a kérdésről. A parlament ellenállása miatt ugyanis a kormány Németh Imre agrárminiszter kérésére visszavonta a törvényjavaslatot. Több bizottság is általános vitára alkalmatlannak minősítette az előterjesztést, a képviselők többségének - pártállásra való tekintet nélkül - az volt a véleménye a javaslatról, hogy kidolgozatlan.

Magda Sándor, az MSZP mezőgazdasági kabinetjének vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy azért nem támogatták a parlagfű-törvényt, mert nem értettek egyet azzal, hogy a növényvédelmi állomások helyett a földhivatal ellenőrizze a földeken, hogy mennyi a gyom. Szerinte a földhivatali szemlékkel csak kipipálni lehetett volna az ellenőrzéseket, mert csak évente egyszer tudták volna megnézni a földeket. Úgy vélte, hogy a falugazdászokat kellene inkább bevonni az ellenőrzésekbe.

Orosz Sándor, a környezetvédelmi bizottság MSZP-s alelnöke szerint törvényalkotási szempontból káros, ha minden kórokozó ellen külön törvényt hoznak. A parlagfű elleni védekezést meg lehet oldani a jelenleg hatályos növényvédelmi törvény módosításával is - mondta. Nem értett egyet a kormánypárti képviselő azzal sem, hogy a földhivatalok szerepét növelte volna az agrártárca. E helyett Orosz szerint arra van szükség, hogy a jelenleginél gyorsabban lehessen intézkedni a kényszerkaszáltatásról ott, ahol a tulajdonos vagy a földterület művelője nem irtja ki a gyomot.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint "Gyurcsány Ferenc és kormánya belátta, hogy sem dumával, sem pedig egy buta törvényjavaslattal nem lehet parlagfüvet irtani" - reagált a bejelentésre az MTI-nek Selmeczi. Németh Imre előterjesztését még saját párttársai sem támogatták - tette hozzá a Fidesz országgyűlési képviselője.

A fideszes képviselő egyben azt is kérte Gyurcsány Ferenctől és kormányától, hogy az adófizetők által - az szja 1 százalékaként - erre a célra befizetett egymilliárd forint mellé biztosítsanak költségvetési támogatást.

Dékány András, az FVM sajtófőnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy mivel a parlamenti bizottságok úgy találták célszerűnek, hogy ne külön törvényben szabályozzák a parlagfű-kérdést, ezért a növényvédelmi törvény keretében kerülhet sor azokra a módosításokra, amelyek a parlagfű-törvényben is szerepeltek volna. E szerint rögzítik a földhivatalok és a többi hatóság szerepét és 2 millió forintra emelik a kiszabható bírság felső összegét. Mivel nem külön törvényben szabályozzák a kérdést, ezért nem csak a parlagfű, hanem más allergén gyomnövények is szerepelnek majd benne. A módosítással egyértelműbbé teszik a hatósági feladatokat és a szankciókat is - mondta Dékány.

Péterfia Éva, a népegészségügyi kormánymegbízotti iroda fősztályvezetője azt mondta, hogy a jelenlegi elképzelések szerint nem vonnak be újabb hatóságokat a védekezésbe, az eddig is eljáró hivatalok szerepét rögzítik. Fontos változás lesz azonban, hogy külön értesítés, felszólítás nélkül is el lehet végezni akár magánterületen is a kényszerkaszálást, ennek költségeit pedig később adó formájában is be lehet hajtani a tulajdonostól.

A parlagfű-mentesítés céljairól Kökény Mihály korábban azt mondta: szeretnék elérni, hogy a Balaton és a Tisza-tó régió három éven belül mentes legyen az allergiát okozó gyomnövénytől, és a levegő pollenkoncentrációjának 10-20 százalékos csökkenését tervezik megvalósítani.

A parlagfűirtást jelenleg a növényvédelmi törvény szabályozza, ennek értelmében a belterületen a jegyzők, külterületen pedig a növény- és talajvédelmi szolgálatok az illetékes hatóságok. Az FVM korábbi elképzelése szerint a parlagfű esetében a földhivatalokat ruházták volna fel hatósági jogkörrel. Ez az elképzelés azonban kikerül a módosításból nagy valószínűséggel.