Elfogták Kenyában a molesztáló pécsi nőgyógyászt

Vágólapra másolva!
Kenyában fogták el azt a pécsi nőgyógyászt, akit négy év börtönre ítéltek, mert különböző vizsgálatok ürügyén elaltatta és molesztálta a betegeit. Az orvos kiadatásáig előzetes letartóztatásban marad Kenyában.
Vágólapra másolva!

Elfogták Kenyában azt a pécsi szülész-nőgyógyászt, aki a jogerősen kiszabott börtönbüntetése elől a közelmúltban menekült az afrikai országba - közölte a Baranya Megyei Bíróság sajtótitkára. Soponyai József régi munkahelyén, a Pécsi Tudományegyetem szülészeti klinikáján több betegét azzal az ürüggyel csalta orvosi szobájába, hogy csak ott tudja elvégezni a szükséges vizsgálatokat. Ott altatót adott be pácienseinek, és kihasználva kiszolgáltatott helyzetüket, molesztálta őket. A sértettek később hiába mentek a leletükért, Soponyai úgy tájékoztatta őket, hogy a mintavétel nem sikerült, azokat meg kell ismételni.

"Soponyai Józsefet 2003. januárban találta bűnösnek a bíróság gyógykezelése alatt álló betegek sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében. Tettéért négy év négy hónap fegyházbüntetést kapott, és nyolc évre eltiltották orvosi hivatása gyakorlásától, de a büntetésének megkezdése előtt távozott az országból" - mondta Bencze János sajtótitkár.

Az orvos elfogásáról és kiadatási előzetes letartóztatásba helyezéséről az Igazságügyi Minisztérium intézkedett. Az igazságügyi tárca vizsgálja, hogy a nemzetközi jog alapján az orvos kiadható-e. Tény, hogy Soponyai hamis útlevéllel tartózkodik Kenyában, így az ottani szabályok szerint kitoloncolhatják az Európai Unió valamelyik tagállamába.

A Baranya Megyei Bíróság európai elfogatóparancsot bocsát ki, hogy a Soponyai József ellen korábban kiszabott büntetést végre lehessen hajtani. Az elfogatóparancsra azért van szükség, mert Kenyával kapcsolatban a brit-magyar kiadatási egyezmény az irányadó, ennek értelmében pedig az elkövetett bűncselekmények miatt Soponyai József kiadatásának nincs helye.