Az MSZP szombaton megnevezheti államfőjelöltjét

Vágólapra másolva!
Szombaton az MSZP vezetősége megnevezheti, hogy kit vagy kiket javasol államfőjelöltnek. Erről a végső szót a pártkongresszus mondja majd ki. A szocialistáknak olyan jelöltet kell találniuk, akit a koalíciós partner is elfogadhatónak tart, mivel az MSZP a többi párt ellenében nem tud köztársasági elnököt választani.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos elnöksége szombati kibővített ülésén dönthet arról, kit vagy kiket javasol köztársaságielnök-jelöltnek. A következő héten ezt a kérdést a párt választmánya is megtárgyalja, a végső döntést pedig a jelölt személyéről a szocialisták az április 15-i, köztársaságielnök-jelölő kongresszuson mondják ki, ahol már csak egy jelöltről szavaznak.

Egy tucat személyre érkezett jelölés, akik között van olyan jelölt, aki kimagaslóan sok ajánlást kapott - mondta korábban az MTI-nek Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke, aki szerint, ha a szombati ülésen - amelyen a frakció és a választmány vezetősége is részt vesz - nem dönt az elnökség, a jövő héten mindenképpen döntenie kell, mert jövő szombaton összeül a párt országos választmánya. Ez a szervezet az alapszabály értelmében az elnökség javaslata alapján fogalmazza meg ajánlását a kongresszusnak.

Az MSZP szervezetei, tagozatai, platformjai március közepe óta tehetnek javaslatot a köztársaságielnök-jelölt személyére. A tagozatok többsége Szili Katalin házelnök jelölése mellett foglalt állást, de kapott ajánlást Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter és Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke is.

Ahhoz, hogy az MSZP jelöltjét valóban meg is válassza a parlament köztársasági elnöknek, legalább a koalíciós partnerrel, az SZDSZ-szel el kell fogadtatniuk kiválasztottjukat. Az SZDSZ korábban már többször is jelezte, hogy pártpolitikus államfővé választását nem támogatja. Így a legesélyesebb jelöltnek tartott Szili Katalint sem, aki más pártok támogatása nélkül nem lehet köztársasági elnök.