Hivatalosan is vége a ferencvárosi koalíciónak

Vágólapra másolva!
Már papíron sem létezik csütörtök estétől a IX. kerületben az MSZP-SZDSZ koalíció. A szocialisták ugyanis bejelentették, mostantól ellenzékként viselkednek a választásokig. A két párt közötti viszony a Gastorg-ügy miatt romlott meg. Összeveszett ugyanis a kerületi ingatlanok bérleti díjának rendezési módján az SZDSZ-es polgármester MSZP-s helyettesével.
Vágólapra másolva!

Ellenzékként viselkedik ezután a IX. kerületi MSZP - tudatta az [origo]-hoz eljuttatott közleményében a párt helyi szervezete. A döntés oka, hogy a szocialisták megvonták a bizalmukat Gegesy Ferenc SZDSZ-es polgármestertől. Erre azért került sor az MSZP indoklása szerint, mert a szabad demokrata polgármester a Fidesszel lépett szövetségre és több fideszes javaslatot támogatott a helyi SZDSZ. Többek között a Fidesz és az SZDSZ közös szavazataival sikerült megválasztani a kerület új, fideszes alpolgármesterét, elfogadni a költségvetést, illetve lezárni a koalíciós szakadást okozó Gastorg-ügyet.

Bár az MSZP helyi szervezete kilépett a koalícióból, Paál Kálmán, az MSZP alpolgármestere a helyén marad. Paál az MTI-nek elmondta, hogy a polgármesterrel folytatott megbeszélése alapján a jövő évi önkormányzati választásokig dolgozik posztján. A politikus nem ért egyet a helyi szocialisták azon döntésével, hogy az ellenzéki szerepkör miatt vissza kellene adnia hatásköreit. Közölte, mivel dolgozni, választott tisztségét folytatni szeretné, ezért más lehetőséget nem látván erre, kilépett a kerületi MSZP szervezetből és a helyi pártfrakcióból.

Az MSZP-SZDSZ közötti viszony a Gastorg-ügy, vendéglátóipari ingatlanok bérleti díjának rendezési módja miatt vált feszültté. A polgármester ennek kapcsán elvonta Bánsághy Tamás alpolgármester hatásköreit, mivel szerinte a kerület érdekeivel ellentétes rendezést szorgalmazott. Újabb törésvonalat jelentett, hogy az SZDSZ a polgármester indítványára a Fidesz vezette ellenzékkel fogadta el a költségvetést, elutasítva a szocialisták által szorgalmazott sportcentrum építését. Végső szakítást eredményezett, hogy a múlt héten az SZDSZ ugyancsak a Fidesz-MIÉP ellenzékkel szavazta meg, hogy főállású alpolgármestert adjon a Fidesz. Bácskai János, a Fidesz frakcióvezetője ezt követően az MTI-nek elmondta, hogy ettől még nem lesz Fidesz-SZDSZ koalíció, csak a számukra szakmailag megfelelő javaslatokat támogatják.