Kevés SZDSZ-es csodálkozik Kuncze magabiztosságán

Vágólapra másolva!
Szombaton három jelölt közül választanak elnököt az SZDSZ küldöttei. A legtöbben úgy tartják, hogy a pártot 2001 óta vezető Kuncze Gábor magabiztos nyilatkozatai megalapozottak, és a következő választásokon is ő vezeti a pártot. Ugyanakkor a tagság egy része elégedetlen, és határozottabb, illetve népszerűbb politizálást vár.
Vágólapra másolva!

Szombati küldöttgyűlésén - a többi parlamenti pártnál a hasonló intézményt kongresszusnak nevezik - várhatóan nevet változtat az SZDSZ. A Szabad Demokraták Szövetsége szóösszetétel mellé egy kötőjel után odakerül a Magyar Liberális Párt kitétel is. Az elmúlt években a párt kampányában rendszeresen szerepelt a "magyar liberálisok" kitétel.

A küldöttgyűlés tisztújító lesz, vagyis elnököt és vezető testületeket kell választania a Szegeden összegyűlő 803 küldöttnek. A párt elnökségéért három jelölt indul: Fodor Gábor, Kis Zoltán és Kuncze Gábor. Kuncze 2001 óta az SZDSZ elnöke, és ő vezette a pártot az 1998-as választások idején is. Kuncze magabiztosan azt nyilatkozta a múlt héten, hogy kihívói sem gondolják komolyan, hogy nyerhetnek Szegeden. A párt vezetőségéből többen is úgy nyilatkoztak, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy más nyerje meg az elnökválasztást. "Ez lefutottnak tűnik" - mondta például a párt egyik ügyvivője az [origo]-nak. Erre utalnak az előzetes jelölések: míg Kuncze indulását 16 megye választmánya támogatta, addig Kis és Fodor csak egy-egy megye vezetőségét tudhatja maga mögött.

Az SZDSZ-esek úgy vélik, hogy Kis Zoltán populárisabb témákkal foglalkozó, a vidékieknek vonzóbb párttá akarja átalakítani az SZDSZ-t. Kis a Horn-kormány idején a földművelési minisztérium államtitkára volt, 2002-04 között pedig a környezetvédelmi minisztériumnál volt államtitkár. Utóbbi posztjáról azért mondott le, mert úgy érezte, hogy pártjától nem kapott elég támogatást tervei megvalósításához. Kis mostanában többször is elmondta, hogy az országot járva úgy érzi, hogy az SZDSZ-nek nem csak Budapesten lehet komoly bázisa, és megérné a pártnak többet figyelnie a vidék problémáira. (Az elmúlt választáson az SZDSZ Budapesten több mint kétszer olyan jó eredményt ért el, mint a megyékben.) "Kis Zoltán elsősorban olyan vidéki szavazókra számíthat, akik populárisabb SZDSZ-t szeretnének. Olyan pártot, amely többet foglalkozik gazdasági kérdésekkel, és kevesebbet emberi jogi ügyekkel." - vélekedett Bauer Tamás volt országgyűlési képviselő, a párt belső ellenzékének egyik meghatározó tagja.

Fotó: MTI
Kis Zoltán

Fodor Gábor viszont a párt emberjogi elkötelezettségét, a liberalizmus radikálisabb képviseletét ígéri. Fodor 1993-ig a Fideszben politizált, majd 1994-ben már SZDSZ-es politikusként kapta meg az oktatási tárcát, amit 1996-ig vezetett. Fodor rendszeres résztvevője a pártvezetést gyakran kritizáló Szabad Tanácskozások nevű rendezvénysorozatnak. Fodor korábban élesen kritizálta Medgyessy Péter miniszterelnököt, és most is azt várja, hogy az SZDSZ legyen keményebb koalíciós partnerével, az MSZP-vel szemben. Az utóbbi hetekben Fodort jelölték ki az ügynökkérdés párton belüli felelősének, épp egy olyan téma került így hozzá, ahol az SZDSZ álláspontja közelebb van a Fideszhez mint az MSZP-hez.

Bauer Tamás, a Szabad Tanácskozások másik állandó résztvevője azon kevesek közé tartozik, aki komolyan bízik abban, hogy Kuncze elbukhatja az elnökválasztást. Két évvel ezelőtt éppen Bauer volt Kuncze egyetlen kihívója. "Akkor is azt mondták Kuncze támogatói, hogy nem kaphatok nyolc-tíz százaléknál többet, de végül huszonötöt kaptam. Most két ellenjelölt is van, akik a szavazatokat nem egymástól veszik el, mert két különböző féle elégedetlenséget képviselnek." -mondta Bauer az [origo]-nak.

Az elnök mellett a párt legfontosabb vezető testületének összetételéről is döntenek szombaton. Az Ügyvivő Testület 12 helyére 33 jelölt pályázik. A mostani ügyvivők közül mindenki újra jelöltette magát, többek között két elnök-aspiráns, Kis Zoltán és Fodor Gábor is. A jelöltek között van Bauer is, aki 2002-ben nem csak a parlamentből, de az Ügyvivő Testületből is kiesett. A Fővárosi Önkormányzat négy befolyásos SZDSZ-es politikusa is szeretne idén bejutni a testületbe: Demszky Gábor főpolgármester mellett a párt fővárosi frakcióvezetőjeként is dolgozó Bőhm András, a főpolgármester-helyettes Szolnoki Andrea, és a városüzemeltetési bizottságot vezető Lakos Imre is. Ügyvivői pozíciója megvédésére készül két SZDSZ-es miniszter, Magyar Bálint és Kovács Kálmán is, és az országgyűlési alelnökségéről lemondani kényszerült Wekler Ferenc is. Szeretne bejutni a testületbe a párt még Medgyessy által leváltott környezetvédelmi minisztere, Kóródi Mária, és a 2002-es ügynökbotrány idején aktív szerepet vállalt Mécs Imre is.

Fotó: MTI
Fodor Gábor

A párt [origo]-nak nyilatkozó politikusai egyetértettek abban, hogy az SZDSZ-es miniszterek valószínűleg akkor is a helyükön maradnak 2006-ig, ha esetleg nem Kuncze Gábor nyerné az elnökválasztást. Bauer szerint Kuncze veresége esetén viszont nem Horn Gábor képviselné a továbbiakban a pártot az MSZP-vel való egyeztetéseken. Az ügyvivő Horn jelenleg a párt kampányait is irányítja, és egyértelműen Kuncze Gábor befolyásos emberének tartják a pártban. Az egyik ügyvivő szerint legfeljebb Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter munkáját "veheti górcső alá" a küldöttgyűlés, az aktuális árvízveszély és a Vásárhelyi-tervvel elégedetlen polgármesterek miatt.

Annak ellenére, hogy az SZDSZ politikusai elégedetlenek a közvélemény-kutatások mutatta öt százalék körüli eredménnyel, komoly irányváltást kevesen várnak a párt politikájától. Eörsi Mátyás ügyvivő szerint meg kellene erősíteni a párt önbizalmát, amire jó alkalom lesz a küldöttgyűlés. "Megfelelő legitimációt kaphat a párt vezetése, és akkor több szenvedéllyel, hittel, önbizalommal lehet felkészülni a 2006-os választásokra. A Fideszen kívül az összes pártban vannak viták, nem baj hogy az SZDSZ-ben is vannak, de a küldöttgyűlésen pontot kell tennünk ezek végére, hogy 2006-ra készülhessünk." - mondta Eörsi az [origo]-nak. Abban mindenki egyetért az SZDSZ-ben, hogy keményebbnek kellene lenni, Kuncze is az önbizalom megerősítéséről beszélt többször is az elmúlt hetekben.

Magyari Péter