Az MDF feloszlatná a parlamentet

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya, az MDF elnöke június 1-jével feloszlatná az Országgyűlést. A politikus kezdeményezését azzal indokolta, hogy az MSZP és a Fidesz ellentétei, az együttműködés hiánya ellehetetlenít mindenfajta érdemi döntést. A pártelnök már a kettős állampolgárságról tartott népszavazás után azt mondta, március 15-ig törvényt kell alkotni a határon túliak jogviszonyáról, ha pedig erre nem képes a parlament, akkor oszlassa föl önmagát.
Vágólapra másolva!

Az MDF azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy június 1-jével oszlassa fel magát - közölte Dávid Ibolya pártelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. "Az MSZP és a Fidesz politikai-közéleti ellentétei, a konszenzus és az együttműködés teljes hiánya ellehetetlenít mindenfajta érdemi döntést az Országgyűlésben, ellehetetleníti azokat a döntéseket, amelyek a nemzeti alapkérdésekről, hazánk fejlődéséről, a szükséges reformokról vagy a kétharmados törvények megalkotásáról szólnak" - indokolta a javaslatot Dávid Ibolya.

Az MDF elnöke már a kettős állampolgárságról tartott tavaly decemberi népszavazás után azt mondta, az Országgyűlésnek március 15-ig törvényt kell alkotnia a határon túliak jogviszonyáról, és ha erre nem képes, akkor oszlassa föl önmagát. A feloszlatással kapcsolatos indítványt pénteken nyújtja be az MDF az Országgyűlésnek.