Újra beidézték Szász Károlyt

Vágólapra másolva!
Újra beidézte gyanúsítotti kihallgatásra Szász Károlyt a Nemzeti Nyomozó Iroda. Lehetséges, hogy az eddigi okirat-hamisítás mellett a jóval súlyosabban minősülő hűtlen kezelés bűncselekménye is felmerül - mondta a PSZÁF egykori vezetőjének ügyvédje az MTI-nek kedden.
Vágólapra másolva!

Újra beidézte gyanúsítotti kihallgatásra Szász Károlyt a Nemzeti Nyomozó Iroda. Szász Károlynak szerda reggel kell ismét megjelennie a rendőrségen. A PSZÁF egykori vezetőjének ügyvédje szerint lehetséges, hogy az eddigi okirat-hamisítás mellett a jóval súlyosabban minősülő hűtlen kezelés bűncselekménye is felmerül. "Álláspontom szerint ebben az ügyben a hűtlen kezelés gyanúja jogilag teljességgel megalapozatlan, ám az ezzel kapcsolatos korábbi sajtóhíreknek annyiban lehet valami alapja, hogy a nyomozás évekkel ezelőtt ismeretlen tettes ellen még ennek a bűncselekménynek a gyanújával indult. Továbbá ügyfelemet az okirat-hamisításra vonatkozóan már kihallgatták a nyomozók és több órán át tett részletes vallomást. Abban a vonatkozásban nem tudok olyan új körülményről, ami miatt újra meg kellene hallgatni" - tette hozzá Futó Barnabás.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egykori vezetőjét az ott 2000-2001-ben kötött megbízási szerződések miatt gyanúsította meg két hónapja a Nemzeti Nyomozó Iroda kétszázkilenc rendbeli felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítással. A nyomozás még Szász Károly 2003. július 16-i bántalmazása után nem sokkal Keller László akkori közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján indult ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint a PSZÁF-nál teljesítés nélküli kifizetések történtek a belső munkatársaknak megbízási szerződések alapján, ami hűtlen kezelés, csalás gyanúját vetheti fel.

Futó Barnabás korábban az MTI-nek azt mondta: az elmúlt másfél évben a PSZÁF több munkatársát is meghallgatták tanúként, és a vallomásokból megítélése szerint az derült ki, hogy minden szerződés mögött valós teljesítés állt. Így pedig a feljelentésben foglalt bűncselekmények fogalmilag kizártak. Szász Károly az eljárás során mindvégig következetesen tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. A folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásra szerdán reggel kell megjelennie a rendőrség Aradi utcai épületében az egykori PSZÁF-elnöknek.