Megint összeült a gazdák válságstábja

Vágólapra másolva!
Felháborodást váltott ki a gazdák körében Gyurcsány Ferenc kijelentése, miszerint a demonstráló gazdák meghátráltak. A gazdák ezért azt fontolgatják, hogy a kormánnyal kötött vasárnapi megállapodásuk ellenére visszaindulnak a fővárosba - kedden reggel összeült a Magosz válságstábja.
Vágólapra másolva!
Megvan az agráralku - elindultak a gazdák/itthon/20050313megvan.html

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) hattagú válságstábja, kedden reggel 9 órakor ült össze, hogy választ adjon a miniszterelnök hétfői kijelentéseire. A válságstáb az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének budapesti székházában arról tárgyal, hogy milyen intézkedéséket hozzanak a gazdák lecsillapítására, akiket felháborítottak Gyurcsány Ferenc szavai - mondta Obreczán Ferenc, a szövetség főtitkár.

Jakab István hétfő este azt mondta: semmit sem tart kizártnak, így például a gazdák azt fontolgatják, hogy a kormánnyal kötött vasárnapi megállapodásuk ellenére visszaindulnak Budapestre. A Magosz vezetője elfogadhatatlannak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc vasárnap még reális kompromisszumnak tartotta a megegyezést, nem egészen 24 órával később pedig már a demonstráló gazdák meghátrálásáról és saját győzelméről beszélt.

Gyurcsány Ferenc szerint a gazdák elfogadták, hogy a költségvetésen kívül nincs támogatás, valamint azt, hogy a szakmát a politikától el kell választani. Gyurcsány Ferenc a közszolgálati televízióban úgy vélte, hogy a megegyezés az állhatatosság és a felelősség sikere. A kormányfő közölte ugyanakkor, hogy Magyarországon több társadalmi csoport van, amelyik okkal és joggal érzi, hogy jó lenne még több, de nem lehet valakik követelését a többi adófizető rovására teljesíteni.

A miniszterelnök kedden reggel a közszolgálati rádiónak adott interjújában úgy fogalmazott: bölcs és helyes döntést hoztak a gazdák azzal, hogy követeléseik jelentős részétől és a két legfontosabb követelésüktől visszavonultak, ezzel az ország győzött.