Húszmillió forintos cigarettafogás a román határon

Vágólapra másolva!
Az idei év legnagyobb értékű csempészett cigaretta-szállítmányát foglalták le szombat hajnalban a határőrök a lökösházi határátkelőnél.
Vágólapra másolva!

Több mint 21 millió forint érétkű csempészet cigarettát találtak a határőrök Lökösházán, egy kamionban szombatra virradóra - közölte határőrség. Az Orosházi Határőr Igazgatóság egy Románia felől érkező kamionszállító vasúti szerelvény ellenőrzése során bukkant rá a több mint 14 ezer karton, zárjegy nélküli cigarettára.

Kovács Iván a Határőrség szóvivője elmondta: az idei év legnagyobb értékű csempészett cigaretta-szállítmányát foglalták le. A szóvivő szerint az idén január-februárban a tavalyi év hasonló időszakához képest megkétszereződött a Határőrség által felderített cigaretta-csempészetek száma.