Vágólapra másolva!
Meglepő döntés hozott nemrég egy kis borsodi falu, Balajt: a legdrágább árajánlatot benyújtó céget akarta megbízni szennyvíztisztító építésével. A pályázatra jelentkező három cégből kettőt kizártak az eljárásból, pedig olcsóbban dolgoztak volna. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a döntést, mert úgy találták, szabálytalanul zárták ki az egyik céget.
Vágólapra másolva!

Furcsa döntést hozott nemrég a Borsod megyei Balajt önkormányzata egy szennyvíztisztító építésére kiírt közbeszerzési eljárás során. A falu által előzetesen becsült árhoz képest mintegy 13 millióval olcsóbban is megépítették volna a vállalkozók a szennyvíztisztítót. Ez pedig úgy tűnik, meglepte a település vezetőit: csak a legdrágább árat adó cég pályázatát tekintették érvényesnek, a másik két érdeklődőt pedig kizárták. Érdekessége a balajtiak döntésének, hogy a tenderen hét bírálati szempontot állapítottak meg, az ajánlatok azonban - a kötbér összegét kivéve - csak az árban tértek el egymástól. ( A kötbér esetében is két ugyanolyan összegről érkezett ajánlat). A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette Balajt döntését.

Az egyik vállalkozást, amelyik a legolcsóbban vállalta volna a munkát, azért zárták ki, mert a pályázati anyag negyedik oldalát nem szignálták, pedig a kiírás feltételei között kikötötték, hogy mindegyik oldalt alá kell írni. A másik, kirívóan alacsony árajánlata miatt kizárt cég 199 200 forinttal olcsóbban épített volna, mint a végül győztesnek nyilvánított kft.

Valószínűleg azért adtak alacsonyabb árat az önkormányzat által becsült összegnél kivétel nélkül a vállalkozók, mert Balajt a beruházásra a SAPARD-tól nyert teljes összeget jelölte meg becsült árként, holott a szennyvíztárolón kívül a tervezés, lebonyolítás költségeit is magába foglalta már a SAPARD-támogatás. A három érdeklődő az önkormányzat által becsült 74 millió 352 ezer forint helyett így 63 millió 199 200, 63 millió, illetve 61 584 338 forintért építette volna meg a szennyvíztisztítót. A kiírásban azonban meghatározták, hogy a becsült értéknél 15 százalékkal alacsonyabb árat kirívóan aránytalan ajánlatnak tekintik.

A döntőbizottság szerint azonban az, hogy meghatározták a becsült érték 85 százalékában a minimális árat, nem jelenti azt, hogy automatikusan, érdemi vizsgálat nélkül kizárhassák az ennél alacsonyabb árat adókat is, ezért jogszerűtlenül döntöttek az egyik kérelmező kizárásáról. A másik esettel azért nem foglalkozott a döntőbizottság, mert jogorvoslati kérelmét időközben visszavonta.

Kiss Ferenc polgármester az [origo] megkeresésére csak annyit közölt, hogy a település új közbeszerzési eljárás kiírása mellett döntött, ezt azonban megtámadta az egyik, az ügyben érintett cég. Így most a Közbeszerzési Döntőbizottság állásfoglalására várnak. A polgármester a döntés előtt nem akart arra a kérdésre válaszolni, hogy lejjebb viszik-e a beruházás becsült értékének összegét.