Hétfőtől bezár a műjégpálya

Vágólapra másolva!
Hétfőtől megint bezárják a városligeti műjégpályát. A jégpálya február 28-án egyszer már bezárt, ám a nagy hidegre való tekintettel pénteken ismét kinyitott.
Vágólapra másolva!

Hétfőtől zárva lesz a városligeti műjégpálya, amely a szezon utolsó napján, vasárnap délután ingyen fogadta a korcsolyázókat - közölte Bartha László, az intézmény megbízott igazgatója. A jégpálya február 28-án már bezárt, ám a nagy hidegre való tekintettel március 4-én, pénteken délutántól ismét kinyitott.

Bartha László akkor az mondta, hogy hűtés nélkül üzemelnek mindaddig, míg nem olvad a jég. Az igazgató vasárnap délutáni tájékoztatása szerint a jég minősége sokat romlott péntek óta a napsütés és a használat együttes eredményeként, ezért döntöttek úgy, hogy hétfőn már nem nyitnak ki.