Az AB-hez fordult egy képviselő a koldulás tiltása miatt

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult Béki Gabriella SZDSZ-s képviselő amiatt, hogy több város önkormányzata kitiltotta a kéregetőket a belvárosból. Eddig ilyen rendeletet hozott Kaposvár, Szeged, valamint hasonló lépésre készül Pécs is.
Vágólapra másolva!

Alkotmánybírósághoz fordul Béki Gabriella szabad demokrata képviselő amiatt, hogy több város önkormányzata kitiltotta a koldusokat belvárosából. A politikus ezt maga jelentette be pénteken. Béki Gabriella szerint az ilyen rendelet alkotmányellenes, sérti az egyenlő bánásmód alapelvét és az érintettek alapvető emberi jogait.

A koldusokat először Kaposvár belvárosából tiltották ki januárban, februárban pedig a szegedi közgyűlés fogadott el egy rendeletet ugyanerről. A szabálysértőknek mindkét városban 25 ezer forintig terjedő bírságot kell fizetniük. Szintén hasonló lépésre készülnek Pécsett is.