Bősről egyeztetett hazánk Szlovákiával

Vágólapra másolva!
A bős-nagymarosi vízlépcsőről tárgyalt csütörtökön a szlovák és a magyar kormánymegbízott. A felek három szakértői bizottság felállításáról állapodtak meg. A tárgyalások újbóli megkezdésétől mindkét ország kompromisszumos megoldást vár.
Vágólapra másolva!

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről tárgyalt csütörtökön Győrött Dominik Kocinger szlovák és Erdey György magyar kormánymegbízott. A kormányküldöttségek vezetői elfogadták három közös szakértői - jogi; gazdasági; valamint környezetvédelmi, hajózási és energetikai - munkacsoport mandátumát, valamint jóváhagyták azokat a kérdéseket, amikről a munkacsoportoknak kell tárgyalniuk.

A több mint két év után megkezdődött tárgyalásoktól mindkét fél azt várja, hogy a szakértői egyeztetések eljussanak abba a stádiumba, hogy Szlovákia és Magyarország számára elfogadható kompromisszumok születhessenek. A vízlépcső kérdésében egyelőre azonban jelentős távolság van a felek álláspontja között. Ennek ellenére a két delegációvezető eredményként értékelte, hogy a vélemények legalább nem is távolodtak egymástól.

A magyar kormány 2004. december 8-án fogadta el azt a koncepciót, amely az idén a bős-nagymarosi tárgyalásokon a magyar fél álláspontját tartalmazza. Ennek értelmében Magyarország célja a Duna folyó és mellékágainak rehabilitációja: vagyis a szigetközi élővilág fennmaradásához több vizet szeretnénk Szlovákiától, az alsó vízlépcsőt pedig továbbra sem akarja hazánk megépíteni.