Kétszáz traktorral tüntetnek a Kossuth téren

Vágólapra másolva!
Mintegy 200 traktor vonul át a Felvonulási térről a Kossuth térre szerdán este rendőri felvezetéssel. A traktorok a téren március 6-án estig állhatnak. Egyre több vidéki helyszínen is demonstrálnak a gazdák: félpályás útlezárások lesznek szinte minden megyében. Közben "feszített tempóban" tárgyalnak a gondok lehetséges megoldásáról a demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai - tájékoztatott egybehangzóan a két tárgyalócsoport vezetője.  
Vágólapra másolva!

Mintegy 200 traktor vonul át a fővárosi XIV. kerületi Felvonulási térről az V. kerületi Kossuth térre szerdán este rendőri felvezetéssel - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint ezért az esti órákban ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megállapodása szerint a traktorok a Kossuth téren a BRFK által kijelölt kordonnal elzárt területen március 6-án 21 óráig állhatnak.

Újabb útlezárások vidéken

Félpályás útlezárással demonstrálnak szerda reggel kilenc órától a gazdák Orosházán, a 47-es számú főútvonal Hódmezővásárhely felé vezető szakaszán - közölte Sitkei János, a Parasztszövetség Békés megyei elnöke. Sitkei János elmondta, hogy a kétnapos demonstrációra mintegy 50-60 erőgéppel, teherautóval és személygépkocsival vonulnak fel az Orosháza és Tótkomlós környékén élő gazdák.

A csütörtökig tartó orosházi demonstrációt követően pénteken és hétfőn a gyulai gazdák kezdenek el tüntetni - jelentette be Kozsuch Mihály, a Magosz megyei alelnöke. A demonstráció a határ közelében lesz. Szerdán reggeltől tüntetnek Veszprém megyében is a gazdák: félpályás forgalomlassító demonstrációba kezdett 8 órától Tihany és Balatonfüred között, a 71-es főúton a Parasztszövetség megyei szervezete; a balatoni főút félpályáját mintegy 25 traktorral és gépkocsival foglalták el. Tóth Gyula megyei szóvivő elmondta, hogy teljes mértékben egyetértenek a fővárosba vonult gazdatársaik követeléseivel, ugyanakkor a balatoni szőlőtermelők főleg amiatt demonstrálnak, hogy a kisebb gazdák a termőszerkezet átalakításáért nem kapnak támogatást, mert az csak a nagyobb gazdaságokat illeti meg.

Csütörtök reggeltől pedig Pápa határában is demonstrációt kezdenek a környékbeli gazdák: a várost övező útgyűrűt - a nagyáruháztól Győr irányába - mintegy 40-50 traktorral zárják le félpályán. A demonstrációt csütörtökre és péntekre szervezik - közölte Novák Imre, a Magosz megyei elnöke. Napról napra növekszik a demonstráló gazdák száma Hajdú-Bihar megyében is, annak ellenére, hogy központilag nem szervezik a megmozdulásokat. Itt több mint háromszáz traktorral, munkagéppel vonultak az utakra a demonstrálók, akik az utakon várják a budapesti tárgyalások eredményeként, a megállapodás hírét.

Nógrád megyében a gazdák péntektől négy helyen tartanak félpályás útlezárásokat . Pénteken délelőtt 10 órától Pásztón a 21-es főút, illetve Szécsény és Benczúrfalva között a 22-es főút egy-egy szakaszára állnak ki az erőgépek. Negyed kettőkor Balassagyarmat határában, délután két órakor pedig a 2-es főút körforgalom és Rétság közötti szakaszán kezdik meg a demonstrációt.

Tárgyalások feszített tempóban

Feszített tempóban tárgyalnak a gondok lehetséges megoldásáról a demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai - tájékoztatott szerda kora délután egybehangzóan a két tárgyalócsoport vezetője, Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára és Jakab István, a Magosz elnöke. A felek közölték, hogy a tárgyalódelegációk szerda délutánra elkészültek a témák áttekintésével, és ezt követően újabb tárgyalási fordulóra kerül sor, ahol néhány közelebbről meg nem határozott kérdést tisztáznak a szakértők. A tárgyalódelegáció-vezetők úgy vélik, hogy a megbeszélések csütörtökön olyan stádiumba jutnak, hogy azokat plenáris üléssel kell majd folytatni. Erre az elképzelések szerint csütörtök dél körül vagy délután kerülhet sor. Így, mint mondták, a szélesebb nyilvánosságot a tárgyalások állásáról csak csütörtökön kívánják tájékoztatni.