Vágólapra másolva!
Nehéz megállapodás elé nézünk, bár a szándék mindkét fél részéről adott a megegyezésre - hangoztatta Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón kedden.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár a megbeszélésekről érdemi tájékoztatást nem adott. Ezt azzal indokolta, hogy Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnökével megállapodtak arról, hogy a tárgyalások közben - azok eredményessége érdekében - a megbeszélések állásáról nem adnak tájékoztatást.

A szakértői egyeztetések három munkabizottságban folynak az agrártárca és a demonstráló gazdák megbízottai között. A szakértők az Agrárgazdasági Kutatóintézetben az FVM, valamint a demonstráló gazdák képviselői által készített megállapodástervezetekben foglaltakat tekintik át, és próbálják azokat közös nevezőre hozni.

Benedek Fülöp bejelentette, hogy a tárgyaló delegációk vezetői, azaz az FVM közigazgatási államtitkára és Jakab István csak szerda délelőtt tájékoztatja a tárgyalások eredményeiről a nyilvánosságot.

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter újságírói kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a minisztériumnak - a miniszterelnök intencióit figyelembe véve - csak az idei évre rendelkezésre álló 328 milliárd forintot kitevő agrárbüdzsé keretein belül van mozgástere.