Csak 19 nevet tartalmaz az első ügynöklista

Vágólapra másolva!
A Political Capital feltette az oldalára ügynöklistáját, amely egyelőre összesen 19 nevet tartalmaz. A lista készítői az adatvédelmi biztos aggályai miatt jelentősen leszűkítették azt a kört, amit nyilvánosságra hoztak. A névsor semmilyen meglepetést nem tartalmaz, ráadásul lemaradt néhány olyan név is, akiknek érintettségét szakértői bizottság mondta ki.
Vágólapra másolva!

A Political Capital által összeállított névsor csak azoknak a neveit tartalmazza, akik önként beismerték vagy nyilvánosan elismerték kapcsolatukat az állambiztonsági szolgálatokkal, vagy aláírták a beszervezési nyilatkozatot, és arról nyilatkoztak a médiában. Rajta vannak azok is, akik újságíróként az átvilágítóbírák döntése értelmében érintettnek minősülnek, vagy más módon együttműködtek az állambiztonsági szervekkel, és erről nyilatkoztak a médiának.

A politikai elemző intézet is tisztában van azzal, hogy a 19 nevet tartalmazó lista nagyon hiányos. (A becslések szerint mintegy 50 ezer ügynöke lehetett a pártállami titkosszolgálatoknak.) Állításuk szerint rendelkeznek egy másik listával is, amelyen még 97 név van. Ezt jelenleg a jogászaik vizsgálják, hogy miképp hozható nyilvánosságra.

Az intézet célja, hogy elindítson egy folyamatot, amelynek vége az "ügynök-ügy" végleges megoldása, lezárása kell hogy legyen. "A lista bővül, de reményeink szerint mihamarabb megismerhetjük a végleges és teljes listát. Ez azonban már a politika nélkül nem megy" - utalnak a készítők a hiányzó jogszabályi háttérre, valamint arra a kormányzati kezdeményezésre, amely nyilvánossá tenné a szaklevéltár birtokában levő egykori hálózati személyek beszervezését igazoló iratokat.

A Political Capital segíteni szeretne az egykori titkos ügynökök lelkiismeretén, és arra bátorítja őket, hogy vallják be múltjukat és ne várják meg, míg leleplezik őket. Az egykori besúgók vallomásait a bevallom@politicalcapital.hu címen várják, de elküldhetik történeteiket a megfigyeltek is, a megfigyeltek@politicalcapital.hu címre.

A listán ezek a nevek szerepelnek:

Bácskai Tamás közgazdász, Boros Imre volt miniszter, független képviselő, Csurka István MIÉP-elnök, Esterházy Mátyás fordító, Esterházy Péter író édesapja, Fazakas Szabolcs EP-képviselő (MSZP), volt miniszter, Gergely Gáspár újságíró, szerkesztő, Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Keresztes Sándor volt vatikáni nagykövet, Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Molnár Gál Péter újságíró, Morvay Péter újságíró, szerkesztő, Novák Dezső edző, Pokorni János tervező elektromérnök, a Fidesz alelnökének, Pokorni Zoltánnak az édesapja, Salgó László volt országos rendőrfőkapitány, az Europol aligazgató-helyettese, Som Lajos zenész, Szalay Gábor országgyűlési képviselő (SZDSZ), volt államtitkár, Tar Sándor író, Vikidál Gyula rockénekes, Utry Attila író.