Levetették a gyógyszerkísérletes plakátokat

Vágólapra másolva!
A Műegyetem Informatikai Karán a dékán utasítására levették azokat a plakátokat, melyek új fogamzásgátló és vérnyomáscsökkentő gyógyszerek tesztelésére kerestek önkénteseket. A hirdető kft-nél az [origo] cikke óta jelentősen megszaporodtak az önkéntes kísérleti alanyok.
Vágólapra másolva!

A dékán utasítására lekerültek a Műszaki Egyetem Informatikai Karán elhelyezett hirdetések, melyek gyógyszerkísérletekre kerestek egészséges önkénteseket. A dékán döntésében szerepet játszott az is, hogy a kar hirdetőtáblája az [origo] cikke nyomán a figyelem középpontjába került.

A hirdetéseket engedéllyel tette ki a Goodwill Research Kft, de a dékán úgy gondolta, nem tesz jót a diákoknak, ha őket akarják bevonni esetleg veszélyes gyógyszerkísérletekbe. A kérdés még a rektori értekezleten is szóba került, és többen ellenezték a plakátok levételét. A dékán elmondta, sok nagyon nehéz körülmények között élő diák is tanul a Műegyetemen, és szerinte előfordulhat, hogy a gyógyszertesztelésben való részvétel káros a fiataloknak.

Az iskolaépület ruhatárosa szerint a plakátok úgyis rosszkor kerültek a hirdetőtáblára, mert a "vizsgaidőszakban olyan rossz állapotban vannak a gyerekek", hogy nem alkalmasak gyógyszertesztelésre.

Renczes Gábor, a hirdető Goodwill Research Kft. orvosi igazgatója elmondta, amióta a sajtó foglalkozik a témával, jelentősen megszaporodott az önkéntesek száma, valamennyire eloszlott a még ki nem próbált gyógyszerek tesztelését övező "misztikus homály".