Fantomtagokra vadásznak a kiskunhalasi MSZP-ben

Vágólapra másolva!
Tagrevízióba kezdenek a kiskunhalasi MSZP-nél. Az idősebb helyi tagok ugyanis úgy vélik, nagyon megnőtt a párt kiskunhalasi szervezetének taglétszáma az utóbbi években, de sok tag csak akkor jelenik meg a párt ülésein, ha személyi kérdésekről kell szavazni. A vizsgálatot kezdeményezők az akcióval Zuschlag János csoportját támadják. Az idősebb és a fiatalabb szocialisták közötti ellentét áll az ügy hátterében.
Vágólapra másolva!

Tagrevízióba kezdett a kiskunhalasi MSZP, mert felmerült, hogy fantomtagjai is vannak a szervezetnek. Az idősebb helyi tagok egy része arra gyanakszik, hogy a vasi fantomtag-botrányhoz hasonlóan náluk is papíron duzzasztották fel a taglétszámot. A vizsgálatot kérők szerint ugyanis olyan fiatalok is tagjai a helyi szervezetnek, akik nem vesznek részt a politikai munkában, csak a szavazásokon jelennek meg és a Zuschlsag János által támogatott jelöltekre voksolnak. A most kezdődő vizsgálatok során azt ellenőrzik, hogy a helyi párttagok valóban léteznek, vagy csak a nyilvántartásban szerepelnek.

Venczel József, a kiskunhalasi MSZP elnöke nem akart az [origo] megkeresésére részeleket elárulni a vizsgálatról, azt mondta, a vizsgálatok lezárása után nyilatkozik az ügyről. Csak annyit közölt, hogy "a bejelentők tapasztaltak valamit, de azt nem nekünk, hanem rögtön az országos pártközpontnak jelezték."

Márfai Péter Bács-Kiskun megyei MSZP-elnök azt mondta, tavaly novemberben néhány kiskunhalasi párttag levélben kérte, hogy tekintsék át, kik a helyi pártszervezet tagjai. Márfai szerint ugyanis annyira megnőtt az elmúlt három évben a halasi szervezet létszáma, hogy sokan nem ismerik egymást, hiába tagjai ugyanannak az alapszervezetnek. A kiksunhalasi szervzet létszam jelenleg közel 500 fő.

Márfai szerint azonban semmiképpen sem a vasi fantombotrányhoz hasonló folyamatok játszódtak le. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a tagság, nem egyik hónapról a másikra ugrott meg a szocialisták létszáma - mondta. Hozzátette: Kiskunhalason valóban sok fiatal lépett be az MSZP-be, de az irányítást nem vették át a pártban, bár fontos pozíciókat szereztek.

A mostani vizsgálatban megnézzük nagyon keményen, hogy vannak-e fiktív párttagok - mondta. Így azt ellenőrzik, hogy valóban létezik-e mindenki, aki szerepel a nyilvántartásokban. Márfai hozzátette: nem hiszi, hogy találnának olyat, aki csak papíron létezik. A vizsgálatot az idősebb tagok kezdeményezték, akik "nem mozognak együtt" a fiatalabbakkal, ezért nem ismerik a nagy részüket, és probléma az is a számukra, hogy "diszkózó fiatalok" tagjai a pártnak.

Zuschlag János volt országgyűlési képviselő is azt mondta, nem arról van szó, mint a vasi ügyben. Halason ugyanis az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt a taglétszám. A 2002-es parlamenti, majd a tavalyi EP-kampányban is aktívak voltak, ez is bizonyítja szerinte, hogy nem fantomtagjaik vannak.

Úgy vélte, azért hozták hírbe személyét, mert mostanában "jól hangzik a neve" az ilyen ügyekben - mondta. Szerinte az az oka a tagrevíziónak, hogy történt egy generációváltás a pártban, az átalakulás pedig "egyes emberek" szerepét megváltoztatta. A helyi pártszervezet többségét is fiatalok alkotják - mondta az ügy hátteréről Zuschlag, aki szerint hamarosan tisztázódik az ügy.