Bevásárláshoz is lehet fegyveres testőrt bérelni

Vágólapra másolva!
Egy rendelet szerint a vagyon- és személyvédelmi cégek szabadon alkalmazhatnak fegyveres testőröket, és bárki, aki úgy érzi, hogy veszélyben van, minden külön engedély nélkül felfogadhatja őket. Egy biztonsági cég nemcsak fenyegetés esetére, hanem akkor is javasolja testőreit, ha egy nő nagyobb bevásárló körútra indul, vagy ha az apa hosszabb időre elutazik, és családját biztonságban akarja tudni. Ugyanakkor egy másik cég vezetője szerint, ha valakit igazán meg akarnak ölni, akkor nagyon nehéz hosszútávon megvédeni az életét.
Vágólapra másolva!

A fegyvertartásról szóló kormányrendelet szerint már nemcsak vagyon-, hanem személyvédelemre is lehet fegyveres őröket fogadni. A vagyon- és személyvédelmi cégek szabadon alkalmazhatnak fegyveres testőröket, és bárki, aki úgy érzi, hogy veszélyben van, minden külön engedély nélkül felfogadhatja őket maga mellé. Ugyanakkor, ha valaki önvédelemre szeretne lőfegyvert tartani, be kell bizonyítania, hogy az élete, a testi épsége fokozott védelmet igényel.

Gyenes István, az Escort Védelmi Szolgálat szakmai igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy annak ellenére, hogy bárki igényelheti, a biztonsági cégek nem vállalják el mindenki védelmét. Nemcsak az ügyfél személye számít, hanem az is, hogy aki védelmet kér, milyen okból teszi ezt. "Tudnunk kell, hogy milyen típusú fenyegetésről van szó. Ha nem akarja elárulni, akkor máshoz kell fordulnia" - fogalmazott. Gyenes Istán szerint ez bizalmi kérdés. Ahhoz, hogy valakit eredményesen lehessen védeni, részletesen be kell számolnia a problémáiról, sőt a magánéletéről is. Más a helyzet akkor, ha csak néhány órás védelemről van szó, például egy ismert ember védelméről egy rendezvényen.

Testőrök városnézéshez vagy bevásárláshoz

Egy másik személy-, és vagyonvédelmi cég honlapján a következő esetekre javasolják testőrök fogadását: ha a kiemelt ügyfél nem rendelkezik helyismerettel Magyarországon, de nem biztosított helyszíneket is szeretne megnézni, ha az ügyfél gyerekeinek gondot jelent a biztonságos iskolába menetel, ha a család hölgytagja nagyobb bevásárló körútra indul a fővárosban és szeretné biztonságban érezni magát, vagy ha a családfő hosszabb időre elutazik, és szeretné családját folyamatosan biztonságban tudni.

A védelem megszervezése összetett feladat, ismerni kell az ügyfél lakhelyét, munkahelyét, útvonalait, kapcsolati körét. Ehhez megfelelő technikai eszközök, autók, és képzett testőrök kellenek. Ezért személyi védelmet kérni meglehetősen drága, átlagosan napi több százezer forint. "A legminimálisabb védelem esetén is két, három testőrre van szükség" - mondja az igazgató. A védelem lényege, hogy a támadást nem elhárítani, hanem megelőzni kell. "Akkor sikeres valakinek a védelme, ha meg sem történik az a támadás, ami miatt a testőröket igényelte" - állítja Gyenes István. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ha valakit igazán meg akarnak ölni, akkor nagyon nehéz hosszútávon megvédeni az életét. "Van egy mondás a szakmában: nem azért vagy még életben, mert annyira ügyes vagy, hanem mert még nem akadt olyan, ki igazán meg akart ölni" - tette hozzá.

"Hab az őrző-védő tortán"

A magyar cégek ügyfelei elsősorban a multinacionális cégek vezetői közül kerülnek ki. Sokan nem a valós veszély, a fenyegettség miatt, hanem inkább presztízs okokból igényelnek testőrt. Gyenes István szerint az őrző-védő szakmában a testőrök elenyészően kevesen vannak, bár szakmailag ez a legnagyobb kihívás. Ahhoz, hogy valakiből testőr lehessen, többek közt fedhetetlen előélet, betöltött 18 éves életkor, és a jogszabály által előírt szaktanfolyam elvégzése szükséges. Vagyonőri igazolvánnyal itthon több tízezren rendelkeznek, de a ténylegesen kiképzett testőrök száma száz alatt van. "Ez a hab az őrző-védő tortán" - fogalmazott az igazgató.