Hóeséssel és széllel küzdenek a Dunántúlon

Vágólapra másolva!
Négy települést zárt el a hó, 120 faluba nem ért el a mobilposta - Dunántúl tovább küzd a hóval. Hóátfúvások azonban országszerte nehezítik a közlekedést, helyenként 80-100 kilométer per órás szelek fújnak. Késnek a vonatok és a távolsági buszok, sok iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet. A télies időjárás egész Kelet-Európában gondokat okoz, Horvátországban hóviharok tombolnak, Bulgáriában több folyó kilépett medréből.
Vágólapra másolva!

Csütörtök estére már csak négy települést nem lehetett megközelíteni a hó miatt a Dunántúlon. Zala megyében két település - Gyűrűs és Zalaszentgrót-Tekenye - nem elérhető közúton, Vasban már nincs elzárt település. Győr-Moson-Sopronban pedig Vág és Zsebeháza településeket nem lehet megközelíteni.

Összesen 71 hóeke dolgozott Zalában csütörtök délelőtt; munkába állt hat hómaró is, de a helyenként 60-80 kilométeres sebességű szél miatt még mindig öt falut és 17 bekötőutat zár el a hó. A 76-os főút zalaegerszegi elkerülő szakaszánál kétméteres hófalak teszik reménytelenné a helyzetet. A hómarókkal eddig Zalaszentmártont, Csöngetpusztát, illetve a Pacsa és Egeraracsa közötti összekötőutat sikerült egy időre akadálymentesíteni.

A 76-os főúton Zalatárnok és Baktüttős között félig az árokba csúszott bolgár kamion szállítmányát még nem sikerült átrakodni, a forgalom ezért itt egy sávon halad. A Zala Volán 10-20 perces késéssel közlekedő helyközi járatai összesen 18 bekötőúti településre nem mentek be. A távolságiak 20-70 percet késnek, de a pécsi, győri és soproni járatuk meg sem érkezett.

A Dunántúlon a havazás miatt a mobil postajárat 120 helyen nem tudta megkezdeni a kézbesítést. Összesen 44 mobil postai járat nem érte el a teleüléseket az éjszakai intenzív havazás és jegesedés miatt. Legkritikusabb a helyzet Vas és Zala megyében, valamint Csorna és Pápa térségében. A posta mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakosok mihamarabb hozzájussanak küldeményeikhez. A közútkezelő társaságokkal folyamatos kapcsolatban vannak, és amennyiben az utakat még ma sikerül járhatóvá tenni, úgy a mobilpostások megkezdik a kézbesítést. A csütörtöki küldeményeket a posta pénteken próbálja meg eljuttatni a címzetteknek.

A Dunántúlon 35-40 centiméter hó esett

A Dunántúl nagy részén csütörtök délben is folytatódott a havazás, az erős, helyenként viharos erejű szél miatt több út is járhatatlan. A leesett hó mennyisége eléri 35-40 centimétert. A munkagépek csak folyamatos ekézéssel tudják a forgalmat biztosítani. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében a főutak és a mellékutak többsége csak nehezen járható. Az Alpokalján, a Bakonyban és a Pápa környéki alsóbbrendű utakon már nem ajánlott elindulni, mert sokfelé vastag hófalak teszik lehetetlenné a közlekedést.



Forrás: EPA/Honeczy Barnabás
Forrás: EPA/Honeczy Barnabás

A 82-es főúton Veszprémvarsány és Veszprém között, a 85-ös főúton Kapuvár és Farád között, valamint Győr és Enese között akadozik a forgalom. Az 1-es főúton Abda és Öttevény között, Kimle térségében, a 86-os főúton Bősárkány és Mosonmagyaróvár között visszatérő hóátfúvások nehezítik az előrehaladást. A 86-os főúton Sziltől Vas megye határáig a jégbordás szakaszok miatt csak lassan lehet közlekedni. A 8-as főút Veszprém megyei szakasza már járható, de a tehergépkocsikat csak a hólánc bemutatása után engedik rá az útra.

Hószünet 21 vasi iskolában

Vas megyében is a viharos erejű szél okozza a legtöbb problémát, a 8-as, a 74-es és a 76-os főutakon a hófúvásokat csak folyamatos ekézéssel tudják megszüntetni. A 86-os főút 10-es km-nél egy megcsúszott kamion a fél útpályát elfoglalja, a rédicsi határ előtt torlódást okozhat. A megyében eddig 21 általános iskolában, illetve óvodában rendeltek el rendkívüli szünetet a települések jegyzői.

Fejér megyében is romlik a helyzet, mivel erősödik a szél, és ezért megyeszerte havasak az utak, sokfelé 10-20 cm mély hóátfúvások alakultak ki. A látótávolság 100-200 méteresre csökkent.

Baranya megyében hajnal óta mindössze 2 centiméter új hó esett, minden út járható, déltől fel is oldották a teherjárművek hólánchasználatára vonatkozó kötelezettséget a 6-os főút Mecseken átvezető szakaszán. Hófúvások csak Pécsudvard, Kozármisleny, Magyarsarlós, Magyarbóly, Bezedek, Márok, Kisharsány és Kistapolca közelében nehezítik a haladást. A közútkezelő 25 géppel folyamatosan végzi a hóeltakarítást és a síkosság-mentesítést, továbbá felkészült elakadt tehergépkocsik vontatására.

Az autópályák burkolata általában sónedves, a leállósávokon helyenként még vizes, latyakos. Az M7-esen Balatonvilágosnál hódara esik, itt vizes a burkolat. Az M1-esen a lébényi és a győri elkerülő szakaszon intenzíven havazik és viharos erejű szél fúj, emiatt hókásás, latyakos a burkolat. A sűrű hóesésben korlátozottak a látási viszonyok, 100 és 300 méter között van a látótávolság. A komáromi, a bábolnai és a tatai (69-74 km) szakaszon a hóátfúvások miatt veszélyes hónyelvek alakultak ki, 200 méteres a látótávolság. Hegyeshalomnál lelassult a kilépő személyforgalom, mert a téli a felszerelés meglétét ellenőrzik.

Kelet-Magyarországon is erősödik a szél

Fotó:MTI
Fotó:MTI

Az északkeleti országrészben is erősödőben van a szél, és ez ugyancsak hóátfúvásokat okoz a 4-es számú főút Székely és Berkesz közötti, valamint az ajaki, a dögei és a Záhony előtti szakaszán, a 36-os számú főút Nagycserkesz és Tiszavasvári, a 38-as számú főút Virányos és Rakamaz, illetve a 41-es számú Apagy és Levelek közötti részén között, valamint a Rétközben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében estére minden út járható lett.

Az alsóbbrendű utak közül Újfehértó és Hajdúdorog, Újfehértó és Nagykálló, Nyíregyháza és Kálmánháza, Ramocsaháza és Laskod, Nyírtét és Székely, Tiszatelek és Nagyhalász között, illetve Tiszaszalka térségében is kisebb-nagyobb hóakadályokat emelt a szél. A közútkezelő társaság gépei folyamatosan takarítják az utakat, így az említett településekre is el lehet jutni, de hosszabb menetidővel kell számolni.

Észak-Alföldön a 33-as főúton a hortobágyi szakaszon, a 35-ösön pedig Polgárnál lassult le a közlekedés hóátfúvások miatt. Jász- Nagykun-Szolnok megyében a Tiszafüred környéki mellékutak már nehezen járhatók.

Az Alföld déli részén, Bács-Kiskunban, Békés és Csongrád megyében megszűnt a havazás, már csak Kiskunhalas környékén van hószállingózás. A főutak burkolata többnyire sónedves vagy hókásás, az alsóbbrendű utak havasak, jégbordásak. A határállomások közül a fertődi nem volt megközelíthető és hiába sikerült délre letakarítani az utat, csütörtök késő délutánra már ismét elzárta a hófúvás. A határőtség azt tanácsolja, hogy soproni vagy a kópházi közúti átkelőhelyeket vegyék igénybe az erre utazók.