Megérkezett az első nagy hó

Vágólapra másolva!
Az éjszaka kezdődött havazás miatt nincs drámai helyzet az országban. A hirtelen lezúdult hó főként a déli és nyugati megyékben okoz gondot, itt ugyanis az utak megtisztítását viharos szél is nehezíti. A csúszos utakon két ember vesztette életét. Vas megyében a védelmi bizottság tanítási szünetet javasolt csütörtökre és péntekre. Az ország középső és keleti részein, valamint a fővárosban a havazás ugyan lassítja a közlekedést, de nincs különösebb probléma. Budapesten a behavazott autókat nem ellenőrzik a parkolóőrök.
Vágólapra másolva!

Az ország nagy részén az éjszaka kezdődött havazás lelassította mind a közúti, mind pedig a vasúti közlekedést. A hózápor azonban nem okozott drámai helyzetet, a téli időjárásnak megfelelő útviszonyok alakultak ki az országban.

Dobson Tibor Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az [origo]-nak elmondta: napközben a tűzoltókhoz összesen 120-130 riasztás érkezett, főként megcsúszott teherautók és kamionok miatt. A súlyos balesetek száma kevés volt, a rendkívüli időjárás két ember életét követelte. Dobson elmondta: a hófúvások miatt komolyabb gondok Vas és Zala megye egyes területein és a Bükkben tapasztalhatók, ellátási zavarok sehol nincsenek.

Az országban minden település megközelíthető, a hóeltakarító és szórógépek minden megyében folyamatosan dolgoznak. A Vas Megyei Védelmi Bizottság azonban tanítási szünetet javasolt csütörtökre és péntekre az iskolák igazgatóinak. Az erős, helyenként viharos szél miatt hóátfúvásokra kell számítani Baranya, Somogy, Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém megyében.

Batiz András kormányszóvivő elmondta: a helyzet nem kritikus, ugyanakkor a különböző kormányzati szervek fel vannak készülve arra, hogy amennyiben kritikusra fordul az időjárás, akkor mindent meg tudjanak tenni az állampolgárok biztonsága érdekében. A kormányszóvivő szerint a szolgálatban lévő mentőautók döntő többségén van hólánc. Szükség lánctalpas járművek és katonai helikopterek is bevethetők - tette hozzá Batiz.

Késnek a vonatok és a repülők

Az autópályák burkolata általában hókásás, latyakos. A havazás miatt jelentősen romlottak a látási viszonyok, és lelassult a közlekedés. Kötelező a hólánc használata szerda déltől a 6-os főúton a Baranya és Tolna megyében közlekedő járműveknek. A távolsági buszokkal utazóknak általában 10-20 perces késéssel kell számolniuk.

A vonatközlekedésben 5-10 perces késések vannak országszerte, komolyabb fennakadás csak a Dunántúl nyugati felében és Békéscsaba térségében van, ahol a mellékvonalakon a vonatok 100 percet is késhetnek. A Mávinform szerint Budapest körzetében nincsenek fennakadások a vasúti közlekedésben, de 10-15 perces késésekre itt is lehet számítani.

A Ferihegyi repülőtérre kisebb-nagyobb késésekkel érkeznek a járatok nyugat-európai városokból szerdán délelőtt, de Budapestről idejében szállnak fel a gépek - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Fórika Ibolya elmondta: több nyugat-európai városban komoly problémát okoz a kifutópályák tisztítása, a Ferihegyi repülőteret azonban folyamatosan tisztítják.

A zord időjárás nehezíti a postajáratok közlekedését, amik szerdán késéssel ugyan, de megérkeztek a célállomásokra. Legkritikusabb a helyzet Dunántúlon: a postajáratok Vas, Somogy és Zala megye egyes körzeteiben a rendkívül nehezen járható utakon 10-80 perces késéssel érkeztek meg a postákra.

A magyarországi határátkelőhelyek egyelőre megközelíthetők, de a havazás miatt egyes határszakaszokon ellenőrzik a járművek téli felszereltségét, ennek hiányában korlátozzák a ki- és a belépést - közölte a határőrség szóvivője. Kovács Iván elmondta: az osztrák határőrök szigorúan ellenőrzik a téli gumik meglétét, az osztrák hegyi utakon pedig több helyen kötelező a hólánc használata. A szlovén határszakaszon folyamatosan ellenőrzik a gépjárművek téli felszereltségét. A magyar-horvát határon csak hólánccal engedélyezik a járművek áthaladását.

Bírság a havas járdákért

A fővárosban hajnali fél kettőkor kezdődött meg a havazás. Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. szóvivője elmondta: a társaság 100 szórógéppel azonnal megkezdte a fő- és tömegközlekedési útvonalak, valamint minden hozzájuk tartozó híd és felüljáró síkosság-mentesítését. Szerda délelőtt a főváros fő- és tömegközlekedési útjai járhatók. A főváros útjai vizesek, a külső kerületekben latyakosak, de egyelőre járhatóak. A tömegközlekedés lelassult, de folyamatos.

Tízezer forintig terjedő helyszíni bírság, szigorúbb esetben szabálysértési feljelentés vár azokra a háztulajdonosokra, akik nem gondoskodnak az épületek előtti járdák síkosságmentesítéséről, a hó eltakarításáról - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója. Varsányi Péter elmondta, hogy a hatályos fővárosi rendelet szerint az ingatlantulajdonoknak, a közintézmények gondnokainak és a közös képviselőknek a feladata a hó eltakarítása, illetve eltakaríttatása.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az igazgató közölte azt is, hogy a havazás miatt a kisebb súlyú közlekedési szabálysértések esetén a felügyelet nem rak fel kerékbilincset az autókra. A parkolási díj fizetése azonban a havazás idején is kötelező a fővárosban, de csak azokat az autókat ellenőrzik a parkolóőrök, amelyeknek nincs behavazva a szélvédője. A behevazott autók esetében úgy veszik, hogy fizettek a parkolásért.

Szerda reggel 6 órától kézi hómunkásokat vesznek fel a fővárosi kerületi szolgáltatási csoportoknál; a nappali műszakra reggel hat órától 14 óráig nettó 2200 forintot fizet a részvénytársaság - mondta Szegedi Péter.