Idén nem ad pénzt az állam parlagfű-mentesítésre

Vágólapra másolva!
Az idén már nem támogatja az állam a parlagfű elleni védekezést - írja a Népszabadság. A lap szerint a költségvetésben csupán az erre a célra az adófelajánlásokból remélt 1,1 milliárd forint szerepel.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

2005-ben egyetlen forint állami pénz sem jut a parlagfű-mentesítésre, amelyet a népegészségügyi programot felügyelő volt egészségügyi miniszter, Kökény Mihály irányít. A mentesítésben kizárólag azzal az 1,084 milliárd forinttal lehet számolni, amely az várakozások szerint az adófelajánlásokból folyik majd be - írja a Népszabadság.

Tavaly tárcaközi bizottság szervezte a parlagfű-mentesítést, ám még az eredetileg erre szánt 1,5 milliárd helyett kapott 700 millió forint támogatást sem sikerült elkölteni. Összesen 136 millió forint maradt meg, amire az év utolsó napjaiban hirdettek pályázatot (beadási határideje január 31.), a nyertesek kaszálógépek, és GPS-készülékek beszerzésére költhetik a pénzt.

A földjüket elhanyagolókat sújtó, tavaly bevezetett bírságolási rendszer keretében összesen 63 millió forint bírságot szabtak ki százezer hatósági eljárás során.

Az ez évre vonatkozó parlagfű-mentesítési program elkészítésének határideje május 31. Az asztmás és allergiás betegek érdekvédelmi szervezetei ugyanakkor attól tartanak, hogy ha a terv csak az év közepére készül el, az anyagi forrásokat megint nem sikerül célszerűen felhasználni. Az érdekvédők a napokban találkoztak Németh Imre földművelésügyi miniszterrel, és kérték tőle, hogy mielőbb állítsák össze a programot, illetve szigorítsák a bírságolást - írja a Népszabadság.