Titkolhatja a beadványokat az Alkotmánybíróság

Vágólapra másolva!
Első fokon elvesztette az Alkotmánybíróság (Ab) ellen indított pert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A jogvédő szervezet azért perelte be az Ab-t, mert nem tette lehetővé, hogy megismerjék az egyik kábítószerekre vonatkozó büntetőjogi szabályokkal kapcsolatos indítványt. A TASZ fellebbez.
Vágólapra másolva!

Első fokon pert vesztett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet az Alkotmánybíróság (Ab) ellen hétfőn a Fővárosi Bíróságon. A pert a TASZ azért indította, mert szerintük a közérdekű adatok megismerésének jogát sérti, hogy az Ab kérésre sem hozza nyilvánosságra a hozzá érkező beadványok tartalmát. Ugyan a kikért indítványt az Ab már korábban elbírálta, és a döntést nyilvánosságra hozta, a TASZ szerint "a határozat ismeretében is fontos az indítvány kiadása", és nincs olyan jogszabály, amelynek alapján meg lehetne tagadni a közzétételt. A bíróság szerint az indítvány nem adat, ezért nem vonatkozik rá a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény. A TASZ fellebbez a döntés ellen.

A TASZ szerint két kérdésben is fontos döntés született: a bíróság kimondta, hogy az Alkotmánybíróság közfeladatot ellátó szerv, amely adatot kezel. Másrészt megállapította, hogy vonatkozik rá az adatvédelmi törvény.

A tárgyaláson a vita főként arról szólt, hogy a kérdéses indítvány adatnak minősül-e. Ebben az esetben vonatkozik rá a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok kezeléséről szóló törvény. A TASZ jogi képviselője Ab-döntések sorozatával indokolta, hogy adat "nem csak egy számsor, hanem egy egész dokumentum" lehet, és mivel Hende Csaba a köz érdekében nyújtott be indítványt az Ab-hez, "érvelése legyen közéleti diskurzus tárgya".

A TASZ szerint "addig beszélünk nyílt társadalomról, amíg ezek az iratok szabadon vitathatók". Az Ab-t képviselő ügyvédnő szerint "attól, hogy nem nyilvánosak az Ab ülései és előkészítő iratai, még nem veszélyes a demokráciára". Az Ab kitartott amellett, hogy a kérdéses indítvány nem adat, "legjobb esetben is csak adathalmaz". Szerintük döntés-előkészítő irat az indítvány, emiatt nem nyilvános. Ez az érvelés azért érdekes, mert aAz Ab tavaly év eljén maga hozott döntést arról, hogy alkotmányellenes előkészítő anyagnak minősíteni azokat a dokumentumokat, melyeket a különböző szervek nem akarnak kiadni.

A TASZ szeptemberben kérte az indítvány megtekintését, melyet Hende Csaba volt MDF-es, a Fideszbe belépő képviselő nyújtott be az Ab-hez. A bíróság az ítélet indoklásában azt ajánlotta a TASZ-nak, inkább Hende Csabától kérjék el az indítványt. A TASZ képviselője az [origo]-nak elmondta, kétszer is kérték az indítványt a képviselőtől, aki a levelekre nem is válaszolt.