Beperelték az adatokat visszatartó minisztériumot

Vágólapra másolva!
A Magyar Narancs pert indított a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ellen, mert a tárca nem adta ki a Műveszetek Palótája és az épület szomszédságába tervezett Kongresszusi Központ építéséről szóló szerződéseket. A két épület állami pénzből épült, így a lap szerint a szerződések közérdekű adatnak minősülnek, amit ki kell adni. A tárca azonban úgy véli, a törvény nem egyértelmű.
Vágólapra másolva!

Beperelte a Magyar Narancs című hetilap a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát (NKÖM), mert a tárca visszatartja a Soroksári úton állami megrendelésre készült Művészetek Palotája, illetve a szomszédságába tervezett Kongresszusi Központ építéséről, illetve az épületeknek helyt adó telek eladásáról szóló szerződéseket. A lap szerint a szerződések az NKÖM és a TriGránit Rt. érdekeltségi körébe tartozó cégek között jöttek létre, a kilencvenes évek végétől mostanáig.

A lap többször megkereste levélben a minisztériumot. A Magyar Narancs arra hivatkozott, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992-es törvény szerint a közfeladatot ellátó szervek kötelesek elősegíteni a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását, különösen, ha közpénzek felhasználásával kapcsolatos ügyről van szó. Az adatokat a törvény szerint bárki megismerheti, kivéve, ha az adott információ szolgálati titok, nemzetközi szerződés miatt minősített adat, ha nemzetbiztonsági, honvédelmi, bűnüldözési, devizapolitikai, külügyi érdeket sért vagy törvény tiltja megismerhetőségét.

A minisztérium a kért adatokat nem adta ki határidőig, és nem is válaszolt a Magyar Narancsnak. Végül a lap újabb megkeresésére a tárca közigazgatási államtitkára azt közölte, hogy a lap kérdése jogszabály-értelmezési kérdéseket vet fel, ezért az adatvédelmi biztoshoz fordulnak. A lap azonban tavaly ősszel megkereste már egy ilyen ügyben Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmant, és mivel kérdésükre eddig nem kaptak választ, úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak a szerződések visszatartása miatt.