Gyanúsítottként hallgatták ki Szász Károlyt

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi elnökét. Szász Károly, akit okirathamisításra való felbújtásért gyanúsítanak, tagadta, hogy bármiféle bűncselekményt követett volna el. A feljelentés szerint Szász megbízási szerződéseket kötött a PSZÁF belső munkatársaival, akik valós teljesítmény nélkül juthattak különfizetéshez.
Vágólapra másolva!

"Kétszázkilenc rendbeli magánokirat-hamisítás felbujtójaként gyanúsítja a rendőrség Szász Károlyt, amely ellen ellenvetéssel éltünk" - közölte Szász ügyvédje, Futó Barnabás a háromórás kihallgatást követően. Szász Károly az ORFK Nemzeti Nyomozó Irodáján tett vallomásában úgy fogalmazott, hogy "semmiféle bűncselekményt nem követett el".

Futó Barnabás emlékeztetett: a rendőrséghez érkező feljelentés szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél teljesítés nélküli kifizetések történtek a belső munkatársaknak megbízási szerződés alapján. "Bizonyítottuk, hogy tényleg hogy mindegyik megbízási szerződés volt, és mind mögött valós teljesítés állt" - jelentette ki az ügyvéd.

Futó Barnabás még korábban az MTI-nek elmondta: tudomása szerint Szász Károly 2003. június 16-i bántalmazása után nem sokkal Keller László volt közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél teljesítés nélküli kifizetések történtek a belső munkatársaknak megbízási szerződés alapján, ez pedig csalás, hűtlen kezelés, illetve más bűncselekmények megalapozott gyanúját veti fel.

Az elmúlt másfél évben a PSZÁF számos munkatársát meghallgatták tanúként, s a vallomásokból az derült ki, hogy minden szerződés mögött valós teljesítés állt, így pedig a feljelentésben foglalt bűncselekmények fogalmilag kizártak - mondta Futó Barnabás, aki szerint a megbízási szerződések oka az volt, hogy akkoriban a PSZÁF-nál rengeteg feladat volt, amit a munkatársak nem tudták hivatali időben megcsinálni. Aki vállalta, hogy azon túl is elvégzi a rábízott munkát, azzal szerződést kötöttek - magyarázta az ügyvéd. Megemlítette azt is, hogy a külsősök sokkal drágábban végezték volna el a munkát, és a titoktartási kötelezettség szempontjából is célszerűbb volt belső munkatársakat megbízni a feladatokkal.

Szász Károly jogi képviselője szerint esetleg az kelthette fel a hatóságok gyanúját, hogy a szerződések aláírása és keltezése között időbeli eltérés lehet. Ennek oka azonban pusztán csak annyi, hogy előbb szóban született megállapodás, amit később foglaltak írásba.

Szász szerint politikai indíttatású az ügye

A PSZÁF volt elnöke közleményében azt írja, hogy "komoly szakmai fenntartásai" vannak a nyomozás megalapozottságát és jogszerűségét illetően. Szerinte a vizsgálat "politikai indíttatású bejelentésre indult épp akkor, amikor a felügyelet feltárta a Pannonplast - K & H-üggyel kapcsolatos visszásságokat, amelyek szálai az állami pénzek megcsapolásán túl politikailag igen érzékeny területeket érintenek".