A Fazekasból mindenkit felvesznek

Vágólapra másolva!
Közzétették a magyar középiskolák rangsorát. Száz százalékos továbbtanulási statisztikájával újra a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vezeti a felvételi eredményességi listát. Az első helyezett iskola igazgatónője szerint a felvételi a siker titka, ők ugyanis nem azt nézik, hogy egy jelentkező mennyire magolta be az általános iskolai tananyagot, hanem, hogy mennyire kíváncsi, önálló és kreatív. Nem szeretik a rangsorokat, de ha lejjebb csúsznának a listán, az tragédia lenne, mert a szülők nem ezt várják tőlük.
Vágólapra másolva!

Idén is közzétette a magyar középiskolák rangsorát az Országos Közoktatási Intézet. Száz százalékos továbbtanulási statisztikájával újra a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezeti a felvételi eredményességi listát. A második helyen, alig lemaradva, 99 százalékos eredménnyel, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium áll, a harmadikon pedig a győri Révai Miklós Gimnázium. Az első tíz helyezett között a Fazekason kívül nincs fővárosi iskola. A nyíregyházi, szombathelyi, miskolci, veszprémi, és jászberényi gimnáziumok diákjai sikeresebben szerepeltek a felvételiken 2004-ben.

Az első húsz helyen kizárólag gimnáziumok állnak. Szakközépiskola 2003-ban jutott be top húszba, akkor a győri Jedlik Ányos Szakközépiskola diákjainak 92 százaléka felvételizett sikeresen. Ez azonban ritka kivétel, mert az elmúlt öt év összesített eredményeit figyelve kiderül, hogy az első húsz helyén csak gimnáziumok állnak. A rangsor eleje lényegében évek óta változatlan. Szakemberek szerint azért, mert ezekbe az iskolákba jelentkeznek a jó képességű, jó tanuló, jó körülmények között élő gyerekek.

Hámori Veronika, a Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy az iskola sikeressége elsősorban a felvételin múlik. A Fazekasban nem azt nézik, hogy egy-egy jelentkező mennyire tudta bemagolni az általános iskolai tananyagot, hanem azt, hogy mennyire kíváncsi, nyitott, önálló és mindenekelőtt kreatív, mert az igazgatónő szerint ez a legfontosabb. Hámori Veronika úgy gondolja, hogy az, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik, másodlagos az egyéni képességek mögött. "Ez nem az anyagi elit iskolája. A szellemileg igényes szülők küldik ide a gyerekeiket" - fogalmazott. Az igazgatónő tapasztalatai szerint a Fazekasban nem több az értelmiségi szülők gyereke, mint más gimnáziumokban. A család abból a szempontból meghatározó, hogy kell valaki, aki felismeri a gyerekben a tehetséget, és felhívja a figyelmét a Fazekashoz hasonló iskolákra. Ebben az általános iskolai tanároknak is fontos szerepe kell, hogy legyen.

Az igazgatónő elmondta, hogy annak ellenére, hogy a gimnázium évtizedek óta az országos lista élmezőnyében van, nem szeretik a rangsorokat. Mégis kötelességük figyelni a helyezésükre, mert a szülők elvárják, hogy a gyerekük bejusson az egyetemre, nem is akármelyikre. "Ha lejjebb csúsznánk a listán , az tragédia lenne, mert nem ezt várják tőlünk" - mondja. Hámori Veronika szerint az iskola vállalta, hogy elindítja a hozzájuk beíratkozó gyerekek karrierjét, és ezt teljesítenie kell. A diákok sorsát érettségi után is követik. "Az is a mi kudarcunk, ha valaki nem állja meg a helyét az egyetemen, hiába vették fel elsőre"- állítja.

Hámori Veronika úgy látja, hogy azokat a diákokat, akik megfelelő képességekkel rendelkeznek, nem nyomasztják a magas követelmények. "Aki ide való, az boldog itt" - fogalmazott. Azok a diákok viszont, akiket elsősorban a szüleik ambíciója kényszerített az elitgimnáziumba, nem érzik jól magukat. "Nekik nagyon sok tanulás kell, hogy a felszínen maradjanak, így lehet, hogy nem marad idejük kamasznak lenni".