Orbán Gyurcsánnyal is egyeztetne

Vágólapra másolva!
Horn Gyula MSZP-s képviselő, volt miniszterelnök kedden találkozóra hívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, volt miniszterelnököt. A találkozón a két volt miniszterelnök EU-s és belpolitikai kérdésekben egyeztetett. Horn Gyula visszautasította azt, hogy közvetítőként működne Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között.
Vágólapra másolva!

Kedden délután találkozott a parlamentben Horn Gyula és Orbán Viktor volt miniszterelnök. A találkozó után Horn úgy tájékoztatta a sajtót, hogy rendszeresek a találkozók közte és Orbán között, legutóbb egy hónapja ültek le egyeztetni.

A találkozón elhangzott konkrétumokat egyik volt minszterelnök sem volt hajlandó ismertetni, csak annyit árultak el, hogy az Európai Unió ügyei és belpolitikai témák is felmerültek.

Horn Gyula tagadta azt a sajtóértesülést, hogy közvetítőként működne Orbán és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között, bár hozzátette: úgy véli, a közélet politikai stílusának jót tennének az ilyen egyeztetések. Horn szerint a közélet sokat fejlődhetne, ha a szemben álló pártok ellenfelet és nem ellenséget látnának egymásban.

Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy EU-s kérdésekről folyt a szó. Orbán elárult annyit, hogy Hornnal egyetértettek abban: az országnak fel kell készülnie az Unió költségvetésének 2007-es módosítására. Ugyanakkor Orbán Viktor csalódottságának adott hangot azért, mert mint mondta: a "a beszéd szintjéről még minidig nem sikerült a tettek mezejére lépnie" a Gyurcsány-kabinetnek.