Szakadna Miskolctól Tapolca

Vágólapra másolva!
Vasárnap népszavazást tartanak Miskolctapolcán a Miskolctól való különválás ügyében. A tapolcaiak szerint a borsodi megyeszékhely önkormányzata nem fordít megfelelő arányú pénzt a városrészre. A helyieket ugyanakkor az itt található barlang- és termálfürdő bevételei is az elszakadásra motiválják, ezekből el lehetne tartani a települést - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Sok miskolctapolcai azt szeretné, ha leválna a település Miskolcról. A barlang- és termálfürdőjéről nevezetes Tapolcán összesen 749 aláírást gyűjtöttek össze a három és fél ezer lakosú városrész 2200 választásra jogosult polgárától. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki az elszakadásról, amelyet a borsodi megyeszékhely önkormányzata január 16-ra tett - írja a Népszabadság.

Orosz B. Erika, az elszakadáspártiak szószólója hétfői sajtótájékoztatóján közölte: szerintük Miskolc nem tesz annyit az üdülőövezet fejlesztéséért, mint amennyit az megérdemelne. Ezt azzal támasztotta alá, hogy amíg Miskolc lakosságának két százaléka él Tapolcán, addig a város tavalyi 51,1 milliárdos bevételéből az itt élőkhöz ennek az összegnek csak elenyésző hányada jutott.

Ha a többség a válás mellett dönt, akkor várhatóan Tapolca-Fürdő névre keresztelnék a települést. A tapolcaiakat ugyanakkor motiválja a fürdőből származó iparűzésiadó-bevétel várható nagysága is. Kívülállók szerint ez elegendő lenne a település működésére és fejlesztésére.

Káli Sándor miskolci polgármester levélben fordult valamennyi miskolctapolcai lakoshoz. Ebben azt írja, "a leszakadás, a városból faluvá minősülés érthetetlen egy olyan folyamat közepén, amikor minden európai szintet elérő település a városi cím elnyeréséért küzd" - írja a Népszabadság.