Frontális karambol Vámospércs határában

Vágólapra másolva!
A kórházban meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, amely csütörtökön kora délután a 48-as számú főközlekedési úton, Vámospércs határában frontálisan ütközött a vele szemben haladó kisteherautóval.
Vágólapra másolva!

A mentők rohamkocsival szállították a debreceni Kenézy Gyula kórház baleseti sebészetére a személyautó életveszélyesen megsérült vezetőjét, ám a 22 éves fiatal nő az orvosi ellátás közben meghalt.

A Debrecen felé tartó személygépkocsi megcsúszott az esős úton és így ütközött a szemből jövő kisteherautóval - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője. Elmondása szerint a kisteherautóban utazó két személy közül az egyik könnyebben megsérült.

"Egy harmadik gépkocsi úgy tudta elkerülni a karambolt, hogy az út menti árokba hajtott, a személygépkocsiban ülők nem sérültek meg" - fűzte hozzá Bakó László rendőr alezredes.

Az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta, s a helyszínelés idejére a személygépkocsi-forgalmat elterelték.