Vágólapra másolva!
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) megtámadta az Országos Választási Bizottság kedden hozott határozatát, melyben a testület megismételve korábbi döntését, vagyis a kettős állampolgárság ügyében december 5-ére kiírt népszavazást eredménytelennek nyilvánította. Az MVSZ kampányfőnöke szerdán délután keresetet nyújtott be az OVB-n keresztül a Legfelsőbb Bírósághoz.
Vágólapra másolva!

Patrubány Miklós, a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke közölte: döntését azt követően hozta meg, hogy konzultált a világszövetség elnökségi tagjainak többségével. A 26 tagú testület 16 tagjával tudott telefonon beszélni, ők egyhangúan amellett álltak ki, hogy ismét támadja meg az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát. "Az álláspont egyhangú igen volt, semmilyen politikai támadásnak vagy nyomásnak nem engedhetünk, (...) egy beadványt nyújtunk be az OVB-n keresztül az LB-hez" - mondta.

Már rég nem a népszavazásra feltett kérdés eredményét vizsgáljuk, hanem azt, hogy van-e esélye Magyarországon bármiféle demokratikus választásnak vagy népszavazásnak addig, ameddig ez a használhatatlan választási törvény hatályban van - tette hozzá. Közölte, céljuk az, hogy elérjék a jogszabály megváltoztatását. Lehetetlen helyzetnek nevezte, hogy a jogorvoslatot követően ugyanazok a választási szervek (szavazatszámláló bizottságok) ellenőrzik saját korábbi munkájukat.

A Legfelsőbb Bíróságnak a jogszabály értelmében 24 órája van a kereset elbírálására.