A lakosság egyhatoda mondatná csak le Magyar Bálintot

Vágólapra másolva!
A lakosság 17 százaléka látná szívesen Magyar Bálint oktatási miniszter lemondását az érettségibotrány miatt, 69 százalék szerint viszont nem kell lemondania a miniszternek,  mivel egyszerű bűncselekmény történt - derül ki a Marketing Centrum telefonos felméréséből. A megkérdezettek 62 százaléka szerint bűncselekmény a tétellopás, 22 százalék szerint viszont diákcsíny.
Vágólapra másolva!

Az érettségiről megkérdezettek 30 százaléka szerint politika áll az botrány háttérben, 21 százalékuk szerint valakik ellopták a tételeket, hogy pénzt keressenek, 18 százalékuk pedig úgy véli, hogy néhány diák megszerezte a tételeket, így szivárogtak ki - derüli ki a Marketing Centrum telefonos felméréséből. A kormánypártok hívei valamivel nagyobb valószínűséggel éreznek politikai szándékot a botrány mögött, mint az ellenzék támogatói. Utóbbiak egyharmada is tudatos botránykeltésre gyanakszik.

Marketing Centrumhttp://www.marketingcentrum.hu/

A megkérdezettek 62 százaléka szerint az érettségi tételek ellopása inkább bűncselekmény, és mindössze 22 százalék tekinti diákcsínynek a dolgot. Ami a felelősségre vonást illeti, 38 százalék szerint az Oktatási Minisztériumot terheli a felelősség, mert gondatlanul őrizték és kezelték a tételeket. 31 százalék szerint a tolvajoké a felelősség, 9 százalék szerint pedig valamelyik iskolaigazgatót terheli a felelősség, aki nem vigyázott.

A véleménymegoszlásokat a pártpreferenciák is befolyásolják. Az ellenzék hívei körében 61 százalék tekinti az Oktatási Minisztériumot felelősnek, míg a kormánypártiak körében csak 25 százalék ugyanez az arány. A megkérdezettek mindössze 17 százaléka tekinti az érettségibotrányt Magyar Bálint oktatási miniszter személyes felelősségének, míg 69 százalék szerint a miniszternek nem kell lemondani, egyszerűen bűncselekmény történt, és a bűnösöket kell felelősségre vonni.