A fővárosi Fidesz helyesli a BKV-sztrájkot

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciója támogatja a BKV-dolgozók bérköveteléseit - közölte Kupper András frakcióvezető csütörtökön Budapesten. Vajda Pál szocialista főpolgármester-helyettes felháborítónak nevezte, hogy a Fidesz támogatja a bérköveteléseket.
Vágólapra másolva!

"Ha leáll Budapest közlekedése, annak két felelőse lesz: Aba Botond, a BKV vezérigazgatója és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere" - mondta sajtótájékoztatón a fideszes politikus. A BKV-nál dolgozó érdekképviseletek kedden hajnali 4 órától 13 óráig hirdettek sztrájkot, ha nem lesz addig bérmegállapodás. Hozzátette: az idei 15 százalékos BKV-áremelés mellett eddig 6 százalékos béremeléshez jutottak a dolgozók, a vállalat menedzsmentjének 0 százalékos, vagyis az inflációt sem követő ajánlatától.

Kupper András a sztrájkhelyzetet értékelve felháborítónak nevezte, hogy a BKV vezetése "pont a hajnali háromkor kelő vagy éjjel egyre hazatérő és sokszor méltatlan körülmények között dolgozó, alulfizetett járművezetőkön, a lehetetlen műszaki állapotokat életben tartó szerelőkön vagy épp a megoldhatatlannak tűnő problémák százait megoldó diszpécsereken akarja elverni a port, miközben másra jut pénz".

A fővárosi frakcióvezető ez utóbbi területről kiemelte, hogy "van pénz a menedzsment tagjainak több tízmilliós prémiumokat és tucatnyi buszvezető bérével egyenértékű fizetéseket fizetni, egy teljesítmény nélküli, botrányoktól hangos, lassacskán mérhetetlen veszteségű cég vezetéséért", irritálva ezzel Budapest lakóit, illetve a BKV dolgozóit.

Az ellenzéki politikus vádjai között szerepelt "az Akácfa utcai díszfej fenntartása", a kabinetigazgatóság "a dolgozók megfigyelésére és megfélemlítésére", illetve "egy 50 milliós luxusjacht fenntartása". Kupper András közlése szerint "a csak papíron létező 4-es metró" előkészítése során több mint egymilliárd forintos engedély nélküli költség-túllépés történt, amit vitatható célok miatt még a fővárosi önkormányzat által is kifogásolt módon költöttek el.

A frakcióvezető kiemelte, hogy volt pénz egy olyan aluljáró megépítésére is, amit elkészülése óta nem lehet megnyitni és ha megnyitnák, valószínűleg akkor sem használná senki. A frakcióvezető szerint szintén ilyen terület a "százmilliós visszaélésektől hangos", minősítetlen munkákat végző két BKV járműjavító kft. - a VJSZ és GJSZ - fenntartása.

Pártközponti megrendelésre végrehajtott "felháborító" politikai támadásnak tekinti Vajda Pál azt, hogy a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakcióvezető kiállt a BKV dolgozók bérkövetelése mellett. A főpolgármester-helyettes az ellenzéki kijelentésekre reagálva elmondta: "szemérmetlen és tisztességtelen" dolognak tartja, hogy egy politikai párt ily módon politikai nyomást akar gyakorolni a bértárgyalások résztvevőire.

A szocialista politikus szerint a fideszesek, "akiknek semmi sem drága", ezzel a felelőtlen politikai lépésükkel akarják sztrájkra kényszeríteni a BKV dolgozóit. A főpolgármester-helyettes bízik abban, hogy a BKV-nál működő érdekképviseletek "nem ülnek fel" egy ilyen politikai szándéknak, s így hétfő estig létrejön a cégnél a bérmegállapodás. Közölte azt is, hogy nem kíván véleményt nyilvánítani a béremeléssel összefüggésben, nehogy az is valamilyen nyomásgyakorlásnak tűnjön.

A sztrájkkal kapcsolatos szerdai tájékoztatójukon a BKV szakszervezeti vezetői határozottan visszautasították azt a szándékot, hogy az európai színvonalú munkakörülményekért és munkabérért indított akciójukat politikai célokra használják fel.

Szőke László, az MDF alelnöke csütörtök este a távirati irodának azt mondta, hogy a BKV finanszírozása legalább egy évtizede megoldatlan, és idén a BKV működési támogatására a fővárosi előzetes elképzelésekben nulla forint szerepel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vezetés béremelési ajánlata és a szakszervezet béremelési igénye között a különbség havi 60-70 millió forint, tehát durván évi egymilliárd forint, ami - mint mondta - "több mint 90 milliárd forintos költségvetésnél nem meghatározó tétel".

Szőke László "nagyon álságos játéknak" minősítette, hogy a dolgozók nem kapnak olyan mértékű béremelést, amilyet kapnak például a Volán dolgozói, "ugyanakkor a fővárosi vezetésben semmi nyoma nincs az ésszerű gazdálkodásnak". Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a főváros a következő közgyűlésén újabb, immár hatodik főpolgármester-helyettest akar választani, "erre tehát van pénze a fővárosnak". A helyzetért ennek alapján az MDF alelnöke nem a BKV menedzsmentjét, hanem a részvénytársaság tulajdonosát tette felelőssé.