Szénmonoxid miatt halt meg egy fiatal lány

Vágólapra másolva!
Szabálytalanul bekötött gáz vízmelegítő miatt vesztette életét egy 16 éves lány Csongrád megyében.
Vágólapra másolva!

A helyszínelés elsődleges adatai szerint szén-monoxid-mérgezés végezett egy tizenhat éves lánnyal a Csongrád megyei Nagymágocson. A lányra édesapja talált rá családi házuk fürdőszobájának padlóján fekve szombat délután - mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A lányhoz mentőt hívtak, megpróbálták újraéleszteni, ez azonban nem sikerült.

Az eset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, az elsődleges adatok alapján azonban egy szabálytalanul bekötött vízmelegítő okozta a balesetet - közölte a szóvivő.