Fegyveres rablás egy virágboltban

Vágólapra másolva!
Feltehetően fegyverrel kényszerítette egy virágbolt eladóját a bevétel átadására egy egyelőre ismeretlen tettes a főváros XVII. kerületében péntek este - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint pénteken 17 óra 30 perc körül egy ismeretlen férfi ment be a XVII. kerületi Zrínyi utcában lévő virágüzletbe, ahol - feltehetően fegyverrel - megfenyegette az ott tartózkodó eladónőt, és a bevétel átadására kényszerítette.

A nő átadta a kasszában lévő készpénzt. A támadó, miután a bolt ajtajában lévő kulcsot kivette a zárból, rázárta az eladóra a virágüzletet és elmenekült a helyszínről.

A rablás során lövés és személyi sérülés nem történt, az anyagi kár megállapítása folyamatban van. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor fekete színű nadrágot, kabátot és kötött sapkát viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztálya nagy erőkkel kezdte meg az elkövető kilétének megállapítását és tartózkodási helyének felkutatását. Az egyelőre ismeretlen tettes ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.