Nem lesz gyógyszeráremelés januárban

Vágólapra másolva!
Nem lesz januártól érezhető gyógyszeráremelés - ígérte Gyurcsány Ferenc, miután egyeztetett a gyógyszergyártókkal. A kormány ősszel állapodott meg a gyártókkal a gyógyszerárakról. A mostani találkozón a gyártók képviselői megerősítették: betartják a korábbi megállapodást, nem emelnek.
Vágólapra másolva!

A szabályozott körben január elsejétől alapvetően nem lesz gyógyszeráremelés, ha igen, akkor az az egészre vetítve nem érheti el az 1 százalékot - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön azt követően, hogy konzultált a gyógyszerpiaci szereplőkkel. Elmondta: a gyógyszergyártók arról tájékoztatták, hogy betartják a szeptemberben kötött, a kormány és a gyógyszergyártók közötti megállapodást.

A megállapodás szerint az ezer forint feletti termékek körében rögzítették az árakat, ami kizárja az áremelést. Az ezer forint alatti termékek körében - amely az összes termékkör 1-2 százalékát teszi ki -, egyszer-kétszer 10 forintos áremelést lehet elképzelni. A csütörtöki találkozón kiderült az is, hogy nem élnek a nem támogatott gyógyszereknél a szabad ármegállapítási lehetőség jogával a gyártók, noha erre lehetőségük lenne.

A Fidesz szerint a csütörtököi egyeztetés csak kampányfogás, a kormány minden eddigi, a gyógyszerekkel kapcsolatos ígérgetése hiteltelen. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ingyenes gyógyszert ígért a szív- és érrendszeri megbetegedésben valamint a csontritkulásban szenvedőknek. Ez az ígéret teljesítetlen maradt. Az elmúlt 3 és fél évben több mint egytucatszor emelkedett a gyógyszerek ára, van olyan készítmény, melyért kétszer annyit kell fizetni - írta közleményében a Fidesz. Az ellenzék szerint a "luxusbaloldal" felrúgta a polgári kormány által megkötött gyógyszerár-megállapodást, ami biztosította volna, hogy az árak ne emelkedhessenek az inflációt meghaladó mértékben. A drágulásért tehát nem a gyártók, hanem a kormány a felelős - vélte a Fidesz.