Újabb azonosítót kapnak a diákok

Vágólapra másolva!
Oktatási azonosító számot kap november végéig másfél millió diák és tanár. Az azonosító segítségével a jövőben jobban ellenőrizhető lesz az oktatási jogviszony, illetve az ezzel járó juttatások. Sok tanárt meglepett az azonosító bevezetése, pedig az oktatási tárca szerint az iskolák kézikönyvet is kaptak a közoktatási nyilvántartással kapcsolatos tudnivalókról.
Vágólapra másolva!

Másfél millió diák és pedagógus kapja meg az oktatási azonosító számát tartalmazó igazolását november 30-ig - közölte az oktatási tárca. A Magyar Hírlap hétfői cikke szerint "a tanárok meglepődtek az újdonságon, szintúgy az oktatási jogok biztosa, aki nem érti, miért nem értesítette az érintetteket az újdonságról az oktatási tárca". A minisztérium főosztályvezetője ugyanakkor furcsának tartja az állítást, hogy a pedagógusok nem tudtak az azonosítóról.

A Oktatási Minisztérium hétfői közleménye szerint az igazolás nem helyettesíti a diákigazolványt, és nem minősül hatósági igazolványnak. Az azonosítószámot tartalmazó kártyát a későbbiekben egyre szélesebb körben lehet majd felhasználni az oktatási jogviszonyt érintő ügyintézések során, például diákigazolvány igénylésénél és a felvételinél is. A szám kiosztásának legfontosabb célja a pontos, naprakész nyilvántartás, amely biztosítja, hogy a közoktatási jogviszonyhoz kapcsolódó juttatások és kedvezmények igénybevételére való jogosultság központilag ellenőrizhető legyen. A tárca közleményében kitér arra, hogy az azonosító bevezetését a közoktatási törvény írja elő.

Az azonosító számok kiadásához szükséges adatokat az iskolák április és június között továbbították az Educatio Kht. Közoktatási Információs Irodájának. Néhány hónapja a Közoktatási Információs Iroda az oktatási intézmények rendelkezésére bocsátott egy felhasználási kézikönyvet. A könyv tájékoztat a tanuló- és pedagógus-nyilvántartás működéséről, részletekbe menően tárgyalja a nyilvántartás létrehozásának célját, az intézmények feladatait, a feladatok végrehajtását támogató informatikai rendszert.

Az oktatási tárca informatikai főosztályvezetője furcsának nevezte azokat az információkat, hogy a pedagógusok ne tudtak volna az azonosítóról. A főosztályvezető az MTI-nek elmondta: márciusban a közoktatási információs iroda, amely az általános és a középfokú intézményekkel szinte napi kapcsolatban áll, megjelentetett a közoktatási nyilvántartásról egy hatvanoldalas kézikönyvet, és felkérték a pedagógusokat, hogy tanulmányozzák azt.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy az azonosító bevezetésének jogszabályi háttere rendezett, de az adatkezelés céljára vonatkozó tájékoztatást nem lett volna szabad megspórolni. A biztos szerint akkor, amikor 1,5 millió diákot érint az ügy, a tájékoztatási csatornák sokféleségét ki kellene használni, hogy a szülők is ismertetést kapjanak, mit is jelent ez az azonosító, mit kell tenniük vele, milyen célt szolgál, milyen adatokat rögzítenek.