Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés miatt nyomoz a Fővárosi Főügyészség a Magyar Televízió egyes szerződései ügyében. Az ügyészség figyelmét az MTV egyik volt civil kurátora hívta fel több megállapodásra.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Magyar Televízió Közalapítvány (MTV) néhány szerződésének ügyében. Pós Péter volt civil kurátor szeptember végén feljelentést tett három szerződés miatt, melyek szerinte visszaélés gyanúját vetik fel. Az V. és XIII. kerületi ügyészség akkor elutasította a feljelentéseket, de most hatályon kívül helyezték ezt a döntést.

Az egyik gyanús szerződés az MTV vezetékes telefonrendszerének felülvizsgálatára vonatkozó megbízás volt. Pós Péter két ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban is benyújtott anyagokat. Pós feljelentése szerint az egyik esetben egy ügyvédi iroda 25 ezer forint plusz áfa óradíjért nyújtott volna munkajogi tanácsokat az átszervezéssel és a csoportos leépítéssel kapcsolatban. Az MTV havi nettó félmillió forintos átalányért szerződött a másik irodával, amely tanácsadást vállalt a székházépítéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos eljárásokban, valamint szerzői jogi, társasági és gazdasági ügyekben.

Szeptember óta újabb, többmilliós összegekről szóló szerződésekkel egészítette ki beadványát a volt kurátor.