Nem vizsgálja az ügyészség Gyurcsány cégét

Vágólapra másolva!
Elutasította bűncslekmény hiányában a Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentést az ügyészség. Korábban Szijjártó Péter fideszes képviselő levélben kérte a kormányfőtől a cég dokumentumait arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt cége adócsalás gyanújába keveredett.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában elutasította a Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentést az ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A határozat indoklása többek között azt tartalmazza, hogy a feljelentésben foglalt 1996-os ügyletek idején hatályos adótörvények szerint a cég jogszerűen vonhatta le adóalapjából azt, amit beruházásra fordított - tette hozzá az Varga Jenő ügyészségi szóvivő.

A rendelkezésre álló adatok szerint a cég az átruházott hasznosítási jog keretében magvalósított beruházásai után az átruházott forgalmi adót befizette a központi költségvetésbe. Ebből következően adólevonási jogát törvényesen gyakorolta - magyarázta Varga Jenő. A kerületi ügyészség határozata ellen az érintettek panasszal élhetnek a felettes ügyészi szervnél.

Korábban Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány-bizottság elnöke levélben kérte a kormányfőtől a Fittelina Kft. dokumentumait arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt cége adócsalás gyanújába keveredett.

Szijjártó Péter akkor úgy nyilatkozott: az embereket legjobban az a kérdés érdekli, hogy Gyurcsány Ferenc volt cégének luxusberuházásai kapcsán érte-e kár a magyar államot adómegkerülés, adó be nem fizetése, vagy adóalap-csökkentés miatt.