Martonyi nem emlékszik elítélő táviratra

Vágólapra másolva!
Nem kapott Martonyi János hivatali ideje alatt olyan táviratot a washingtoni nagykövetségtől, amely szerint az amerikai kormány a szeptember 11-i támadásokkal kapcsolatos MIÉP-nyilatkozat mentegetésével vádolta volna az akkori magyar kormányt. Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, Orbán Viktor hozzájárulásával nyilvánosságra hozna olyan titkos táviratokat, melyeket a magyar diplomaták írtak haza arról: miként vélekedik Amerika a magyar kormányról.
Vágólapra másolva!

Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere azt mondta szerdán, hogy nem kapott olyan értesítést miniszteri hivatali idejében a washingtoni nagykövetségtől, amely szerint az amerikai kormány a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatos Csurka-, illetve MIÉP-nyilatkozat mentegetésével vádolta volna az akkori magyar kormányt.

- Hogy milyen másutas (titkos) táviratok érkeztek annak idején Magyarország washingtoni nagykövetségéről, ez olyan kérdés, amit akkor lehetne egész pontosan megválaszolni, ha emlékeznék arra a napi több száz táviratra, ami annak idején érkezett - mondta a volt külügyminiszter.

- Egy dolgot biztosan állíthatok: hogy a MIÉP-nyilatkozatra hogyan reagáltunk, az ismert, a kormány ezt elítélte, majd magam terjesztettem elő a kormány nevében egy határozati javaslatot a parlamentben, amely elítélte ezt a nyilatkozatot. A parlament elfogadta ezt a határozatot nagy többséggel, és ezt követően ez a határozat jogerőre emelkedett - mondta a volt miniszter.

Az ügy előzménye, hogy a Fidesz több alkalommal is szóvá tette, hogy szerintük Gyurcsány árulkodott Orbán Viktorra, amikor találkozott George Bushsal. Az ellenzék szerint ugyanis a miniszterelnök hozta szóba, hogy a szeptember 11-ei terrortámadások után az Orbán-kormány nem határolódott el a MIÉP állításától, amely szerint Amerika rászolgált sorsára.

Gyurcsány erre azt mondta korábban, nem érdemes őt ezzel az üggyel vádolni, mert nem neki van takargatnivalója. Hozzátette: Orbán hozzájárulásával nyilvánosságra hozná azokat a titkos táviratokat, melyeket a magyar diplomaták írtak haza 2001. szeptember 11-e után arról: miként vélekedik az amerikai kormányzat a magyar kormányról. A Fidesz szerint Gyurcsánynak kell döntenie a titkosítás feloldásáról, mert ő a titokgazda.