Utat zártak le Badacsonynál a szőlősgazdák

Vágólapra másolva!
A szőlő alacsony felvásárlási ára miatt tüntetnek Badacsonyban a gazdák. A 20 járművel kivonuló tiltakozók lezárták a 71-es főút egyik felét. A gazdák legalább kilónkénti 70 forintot szeretnének a mostani 35-40 helyett a szőlőért.
Vágólapra másolva!

Félpályán lezárták a balatoni 71-es főutat Badacsonynál a szőlősgazdák szombaton 11 órától. A gazdák a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen tiltakoznak. A gazdák 20 személykocsival és teherautóval vonultak fel, a tiltakozó akció helyszínén a forgalmat rendőrök irányítják.

Menyhért László, a demonstrálók szóvivője szerint 35-40 forintért vásárolják fel a gazdáktól a szőlő kilóját, noha a termelési költsége eléri a 60-70 forintot is. Megjegyezte: a piacokon a jobb szőlők kilójáért 200 forintot is kérnek. Ha a felvásárlási ár nem éri el legalább a 70 forintot, akkor csak ráfizetés a szőlőtermesztés, s a gazdák hozzáfognak az ültetvények kivágásához - mondta.

Székely Szabolcs révfülöpi termelő, Magyar Vidék és Polgári Párt Veszprém megyei elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a felvásárlók ugyanakkor kompenzációs felárat kapnak támogatásként, ami a szőlő kilónkénti árának 12 százalékát teszi ki. A badacsonyi borvidéken két szövetkezet vásárolja fel több száz termelőtől a szőlőt.

A demonstrációt szervező megyei pártelnök elmondta, hogy a félpályás útlezárással a figyelemkeltés a céljuk. Szeretnék ráirányítani az illetékesek és a közvélemény figyelmét a szőlősgazdák tarthatatlan helyzetére, s ha nem érnek el eredményt, folytatják a demonstrációt, amelybe az ország más borvidékeinek gazdái is bekapcsolódnak majd.