A kényszermunkatáborra emlékeztek Recsken

Vágólapra másolva!
A recski kényszermunkatábor felszámolásának 52. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott szombaton a volt rabokat tömörítő Recski Szövetség az egykori láger helyén kialakított Nemzeti Emlékparkban.
Vágólapra másolva!

A szövetség legnagyobb eredménye, hogy ma már havi, legkevesebb 20 ezer forintos járadékban részesülnek azok, akiket korábban politikai okok miatt fosztottak meg legalább három évre a szabadságuktól - hangsúlyozta megemlékezésen Zimányi Tibor, a szervezet elnöke. Ugyanakkor méltánytalannak tartják a három éves határt, ezért a jövőben el kívánják érni ennek egy évre történő leszállítását - tette hozzá. A legnagyobb kudarcnak nevezte Zimányi Tibor, hogy a mai napig nem sikerült megtalálni a Recsken elhunyt áldozatok sírját.

Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök erre utalva szólt beszédében arról: hisz abban, hogy az áldozatok lélekben évről évre jelen vannak a megemlékezésen. A főpap átadta az ünnepség résztvevőinek a nagyváradi, a partiumi és az egész erdélyi magyarság üdvözletét.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke felidézte, hogy a második világháború végén a Kárpátaljára bevonuló szovjet csapatok az ottani magyarság egy részét Szibériába hurcolták.

A sorsfordító időkben egy nemzet fennmaradásához szükség van hősökre, áldozatokra és mártírokra. Kevésbé vészterhes időkben pedig tartozunk ápolni a hősök és a mártírok kultuszát - mondta a határon túli magyar szervezet vezetője.

Az ünnepség befejezéseképpen az állami szervek, a politikai pártok, az önkormányzatok képviselői, valamint az áldozatok hozzátartozói és barátai, illetve a ma is élő egykori rabok megkoszorúzták a kényszermunka tábor helyén állított emlékművet. A többi között fejet hajtott az emlékműnél Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Ezt követően ökomenikus szertartás keretében avatták fel a Recsken elhunyt áldozatok emlékére állított keresztet.

A recski táborban 1950 1953 között mintegy 1300-an raboskodtak. Az intézményt Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálát követően a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre szüntette meg.