Park épül a bazársor helyén

Vágólapra másolva!
Októberre valószínűleg elkészül a Károly körúti egykori bazársor helyén kialakított park. Az új tér elnevezésére javaslatot tehetnek a fővárosiak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Őszi Fesztiválnak egyik helyszíne lesz az a park, amely a városháza Károly körúti bazársorának helyén formálódik, s amelynek elnevezésére javaslatokat kérnek a városlakóktól - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

Elmondta azt is, hogy rövidesen nemzetközi építészeti tervpályázatot írnak ki, amelynek alapján dönthetnek a terület hasznosításáról. A kulturális-szórakoztató jellegű ingatlanhasznosítás során a befektetővel egyetértésben döntenek majd a Merlin Színház és a belvárosi tűzoltóság épületének sorsáról.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) városfejlesztési főpolgármester-helyettes elmondta, hogy hétfővel a félidejéhez érkezett a terület parkosítása. A parkosításra, amelyet októberre fejeznek be, 200 millió forintot biztosított az önkormányzat.