Hetvenezren voltak szombaton a Szigeten

Vágólapra másolva!
Nézőcsúcsot döntött a Sziget fesztivál. Szombaton este hetvenezren látogattak ki az egyhetes rendezvényre. Az eddigi nézőcsúcsot 2001-ben érte el a sziget, akkor 62 ezer ember látogatott ki a rendezvényre.
Vágólapra másolva!

Nézőcsúcsot döntött a Sziget Fesztivál, a szombati programokra mintegy 70 ezren voltak kíváncsiak. A Sziget Fesztivál tizenhárom éves történetének legsikeresebb napja volt a szombati, este 11-re az összes napijegy elfogyott, a szervezők a Hajógyári-sziget bejáratához kirakták a "Mára megtelt a Sziget" feliratú táblát.

A 70 ezer fős látogatottság igazi nézőcsúcsot jelent, magasan túlszárnyalja a 2001-ben született 62 ezres rekordot. Tavaly a szombati napon 59 ezren mulattak a fesztiválon. A hétvége és a jó idő mellett a Tankcsapda és Korn koncertje vonzott ekkora közönséget, az 50 ezer főt befogadni képes Nagyszínpad előtti terület zsúfolásig megtelt, de sokan voltak kíváncsiak az Oi Va Voi és az Emil Rulez műsorára is.

A szervezők a vasárnapi programoktól is sokat várnak, a Nagyszínpadon Kispál és a Borz, majd Franz Ferdinand zenél, a Világzenei Nagyszínpadon a guineai Mory Kante lép fel, de Colorstar, Heaven Streeat Seven koncert is lesz. Az egyhetes fesztiválból hátralévő három napra még lehet jegyeket kapni.