Nyári hétfőkön tetőzik az öngyilkosság

Vágólapra másolva!
Egy év, egy évszak vagy akár csak egy hét kezdetekor is mindig megnő az öngyilkosságok száma, de nyáron az átlagnál jóval többen próbálják megölni magukat, mint máskor. A biológiai-klimatikus magyarázat szerint a melegben bizonyos, a hangulatot pozitívan befolyásoló anyagokból kevesebb van a szervezetben. Mások szerint ilyenkor megélénkülnek a kapcsolataink, több olyan élethelyzet, konfliktus adódik, ami okot adhat az öngyilkosságra.
Vágólapra másolva!

A kutatók a nyolcvanas évek óta kiemelten figyelik a megdöbbentő öngyilkossági rátát mutató Magyarországot. A százezer főre jutó esetszám ekkor volt a legmagasabb, a nemzetközi első helyre jogosító 45. A sorban utánunk következők, Ausztria, Finnország, Csehország, ennél sokkal kisebb, 26, 25, 21-es esetarányt jelentettek. A probléma 1983-87 között tetőzött, majd csökkent, és 2001-től kismértékben megint emelkedett. Most Magyarország egy a magasabb rátájú országok közül, de már nem az első.

A különbségek Magyarországon belül legalább olyan nagyok, mint az egyes országok között. A múltban az öngyilkosság kifejezetten városi jelenség volt, a falvakban szinte egyáltalán nem fordult elő, 1980 óta azonban a vidék dominál. A vidéket ez esetben elsősorban a tanyák jelentik. A tanyákon és nagyvárosokban sokkal gyakoribb az öngyilkosság, mint falvakban és kisvárosokban.

Az idősek biztosra mennek

Az életkor növekedésének szerepe is óriási, a veszélyeztetettség ezzel párhuzamosan emelkedik, bár az utóbbi években a negyvenes-ötvenes férfiaknál a kockázat felülmúlja más korosztályokét. Az adott korosztály létszámához képest legtöbben a nyolcvan év felettiek közül lesznek öngyilkosok. Ők teljesen elszántak a halálra, náluk kísérletezés nemigen fordul elő, biztosra mennek.

Bár a nők többször próbálkoznak, a férfiak gyakrabban követnek el befejezett, halállal végződő öngyilkosságot. Ezt arra szokták visszavezetni, hogy ők kevésbé ismerik el, ha lelki problémáik vannak, nem kérnek segítséget. A nők viszont középkoruktól kezdve védettebbek, mert több helyen van rájuk szükség, családban, munkahelyen, baráti körben, és ez segít. Az anyagi helyzet viszont nem befolyásoló tényező. A szegények között nem gyakoribb az öngyilkossági kísérlet, mint a jómódúak között. Ennek jó példája a hajléktalanoké, akik között szinte egyáltalán nem fordul elő öngyilkosság.

Matalin Dóra