Visszatérhet Ron Werber

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Ron Werber, az MSZP volt kampánytanácsadója visszatérhet a 2006-os választások előtt, hogy ismét részt vegyen az MSZP kampányában.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet szocialista forrásokra hivatkozva állítja: a 2006-os választások előtti kampányban az MSZP ismét Ron Werbert fogja alkalmazni. Az MSZP a lap szerint tárgyalásokat folytat az izraeli kampánytanácsadóval, ugyanis nem elégedettek az eddigi lépésekkel, amelyek a szavazótábor megmozgatására irányultak.

A 2006-os kampány a lap forrásai szerint Gyurcsány Ferenc személyére és a kormányprogramra épül majd. Ron Werber korábban már két alkalommal is irányította a nagyobbik kormánypárt kampányát.